Meditáció a 23. zsoltárhoz
Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm.
Megtaláltál – megtaláltalak. Tied vagyok, nem szűkölködöm. Milyen sokat kerestelek! Nem volt nyugalmam, valami űzött, hajtott, valami nagyon hiányzott az életemből. Kerestelek a természetben, kutattalak a művészetben, az emberekben és magamban. De semmi nem adott végső nyugalmat, békét. Úgy éreztem, vége mindennek, hazugság minden, az élet nem más, mint lassú haldoklás, nincs cél, csupán a halál. Hát akkor jöjjön, fogadjon magába!... És ekkor jöttél Te és magadhoz csókoltál. Ez a csók örök és egyre forróbb. Karjaidba vetted bűnös, elgyötört testemet. Fájt ez a szeretet, nem értettem. Sebeimet meggyógyítottad, bűnömet eltörölted. Most már Te vagy Pásztorom, és nem szűkölködöm.
Ének: Ó, halld meg Uram, ó halld meg imám!
Füves legelőkön nyugtat engem.
Éhező lelkemet megelégíted, hiszen magadat adod, és ez minden, mert Te vagy az Élet. Milyen boldogság belőled élni! Ez ad végső békességet. A Veled való találkozás gazdaggá tesz. Megmutatod mi az igazi szeretet. Mert van-e nagyobb szeretet annál, mint amikor valaki életét adja másokért. Ezt értünk tetted, pedig Te szent vagy, mi pedig bűnösök. Testeddel táplálsz minket, megfeszített, drága, szent testeddel. Ez ad a bűneink okozta félelemből szabadulást…Füves legelőkön nyugtatsz engem.
Ének: Ne félj, ne aggódj, ne sírj, ne bánkódj!
Csendes vizekhez terelget engem.
Milyen tapintattal tereltél az örök élet csendes vizéhez, magadhoz! Azóta nem szomjazom. Mint a nyári zápor a száraz földön, úgy áradt szét bennem ez az életnedv. Ez új érzés, olyan mintha most kapnám vissza, amit régen elveszítettem… Milyen sok vizet megkóstoltam, de egyik sem csillapította szomjamat, sőt egyre jobban kiszáradtam. Te, Uram, ezt jól tudod, milyen kín, mert Te is szomjaztál a kereszten, amikor az Atya is elhagyott. Igen, ez a legnagyobb szomjúság, amikor Isten nélkül kell élni. Ha belőled merítek, elcsendesül háborgásom, megtanulok hinni, remélni, szeretni. Ez az igazi életvíz, nem mesebeli varázsital, valóság ez, amelyre minden embernek szüksége lenne. Lelkünket átsegíti Hozzád az örökkévalóságba, mert aki ebből iszik, soha meg nem szomjazik, és örök életre buzgó forrássá lesz bennünk. Ajándék ez, megköszönni sem tudom, hogy csendes vizekre terelgetsz engem.
Ének: Csak vándorolunk az éjben
Lelkemet megvidámítja, igaz ösvényen vezet az Ő nevéért.
A Te nevedért történt mindez, Jézusom! A Te nevedért, amely erő és hatalom, üdítő szellő és gyógyító balzsam. A Te nevedért igaz ösvényen, úton járhatok. Te vagy ez az út! Ha benned vagyok, nem tévedhetek el. Add Uram, hogy ezt az utat, ezt az igaz ösvényt mások is megismerhessék! Annyi céltalan, eltévedt ember van! Sokan már minden reményüket elveszítették. Adj nagyobb felelősséget azoknak, akik megismerték már ezt az utat, hogy környezetükben másokat is visszavezessenek Hozzád! Mert tudod Uram, milyen nehéz az, amikor egy családban mindenki más úton jár. Hogy érthetnék meg egymást igazán!? De ha mindenki a Te utadon járna, feléd igyekezne, az megadhatná a napi problémák ellenére is az egységet…. A Te utadon járni sokszor nehéz, de csak így érdemes. De nemcsak nehéz, hanem megadod a felüdülés, a vidámság alkalmát is. Te nem kesergő keresztyéneket akarsz belőlünk formálni, hanem olyanokat, akik tudnak felszabadultan örülni, és ismerik a vidámságot. Jó a benned való öröm, nem is kell más! A legigazibb, a legnagyobb öröm a bűnbocsánat, a szabadulás öröme. Ezt add meg nekem, és minden embernek!...
Köszönöm, hogy lelkemet megvidámítottad, és igaz ösvényen vezetsz a Te nevedért!
Ének: Jubilate Deo / Ujjongjatok az Úrnak!
Még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól, mert Te velem vagy; a te vessződ és botod, azok vigasztalnak engem.
Sötét a halál völgye, nagyon sötét. Néha úgy érzem, elveszítelek és Veled együtt mindent. A felhők elborítják a Napot. Ilyenkor környezetemet is sötétnek látom, minden embert rossznak, magamat is. Ilyenkor baj van, de csak azért, mert nem nézek fel Rád, a fényre. Te akkor is vagy, amikor nem látlak és nem tapasztallak. Bárcsak lenne mindig elég erőnk, hitünk Rád nézni! Ha nem tudjuk felemelni tekintetünket, akkor megszűnik az élet, mint a tenger mélyén, ahová már nem hatol le a napsugár. A gonoszság erői sokszor megfélemlítenek, de tudom, hogy feltámadásoddal végleges győzelmet arattál, így nincs értelme félni. Csak az vigasztal, hogy nem mondasz le rólam, hanem botoddal, szereteteddel irányítod életemet. Te soha nem hagysz magamra, még ha a halál árnyékának völgyében járok is.
Ének: Várj, és ne félj!
Asztalt terítesz nékem az én ellenségeim előtt, elárasztod fejem olajjal, csordultig van poharam.
Szereteted lenyűgöz, gazdag vagyok Veled. Ha Te velem vagy, ártalmatlan az ellenség, a legfőbb ellenség, az ördög is. A Te életteredben nincs hatalma a halálnak. Ó, mennyiszer elfelejtjük ezt! Haláloddal és feltámadásoddal győztél, és megadtad nekünk is a győzelem lehetőségét. Kitépted a halál fullánkját testünkből. Ez asztalod gazdag terítéke! Ebből a győzelemből lehet és érdemes élni, mert ez már a Veled való közösség boldog valósága. Olajoddal megkened beteg, Hozzád vágyó testem, gondoskodó szereteted, mint a csordultig megtelt pohár. Köszönöm, hogy Atyám vagy, és testvérem, Uram
és barátom! Ha mindenkit és mindent el is veszítenék, Te megmaradsz legfőbb ajándékul. Asztalt terítesz nékem az én ellenségeim előtt, elárasztod fejem olajjal, csordultig van poharam.
Ének: Dicsőség néked, Istenünk!
Bizonyára jóságod és kegyelmed követnek engem életem minden napján, s az Úr házában lakozom örökké!
A Te jóságod és kegyelmed mindennél több, és gyermekeidet ezzel veszed körül életük minden napján. Légy egész életemben a legfontosabb számomra, hogy egykor örömben megállhassak előtted dicsőséged meleg fényében, a mennyei Jeruzsálemben, az aranyvárosban, ahol színről-színre láthatunk Téged örök békességben. Ahol végleg letörlöd könnyeinket, ahol véget ér minden nyomorúság, betegség, szenvedés, és dicsőségedben élhetünk. Jóságod és kegyelmed követnek engem életem minden napján, az Úr házában lakozom örökké! Ámen!
Ének: Irgalmas Istenünk jóságát
(1982)