Igei üzenetek a Csapókertben

Lekció: Jeremiás 31,31–34

Alapige: Máté evangéliuma 10,29–33: „Ugye, a verébnek párja egy fillér, és egy sem esik le közülük a földre Atyátok tudtán kívül? Nektek pedig még a hajatok szálai is mind számon vannak tartva. Ne féljetek tehát: ti sok verébnél értékesebbek vagytok. Aki tehát vallást tesz rólam az emberek előtt, arról majd én is vallást teszek mennyei Atyám előtt, aki pedig megtagad engem az emberek előtt, azt majd én is megtagadom mennyei Atyám előtt.”

Jézus kiküldte a tanítványait szolgálatra, feladatot adott nekik. Ők már nem tizenkét évesek voltak, de nem voltak idősek sem. A bibliakutatók szerint tizenévesek, esetleg húsz évesek lehettek, de mindenképpen fiatal emberek voltak. Találkoztak az Úr Jézussal, nem azért, mert keresték Őt, hanem azért, mert Jézus megjelent. Nem ők akarták ezt a találkozást, nem ők akartak hinni benne.
Együttérzek azokkal a konfirmandusokkal, és a hozzátartozóikkal, akik belecsöppentek egy egyházi iskolába, és ott szembesültek a szabályokkal, szokásokkal. Nem mindenki tud egy ilyen helyzettel mit kezdeni. Missziós lelkész létemre inkább a hinni nem tudókkal vagy a kételkedőkkel tudok együttérezni. Mert aki nem hisz, annak nagyon nehéz részt venni bármilyen egyházi programon. Ezt magamról tudom. Ennyi idős koromban én is jártam a békéscsabai nagytemplomba, és nem vagyok rá büszke rá, de sokat unatkoztam, mert nem értettem, hogy miről beszél a lelkész. Pedig nem a konfirmációra kaptam az első Bibliát, hanem sokkal korábban, a szüleimtől, akik imádkozni is tanítottak.

A konfirmációs órán meg kellett tanulni a káté kérdéseit és válaszait. Utólag is pironkodtam, mert amilyen szépen ti ezt elmondtátok, az fantasztikus! Nekem egy kérdést tettek fel annak idején, és még azt sem tudtam ilyen szépen elmondani. A nyolcvankét éves lelkész bácsi súgott, aki nagyon kedves volt, de nem nagyon lehetett érteni, hogy mit mond.
Nagy gyülekezet a békéscsabai, és mi nagyon nagy csoport voltunk, száztízen konfirmáltunk abban az évben. Tizenkét évesen nem nagyon kötött le mindez. Bevonultunk a konfirmációi istentiszteletre, ami óriási nagy ünnep volt, szólt a hatalmas orgona. Kettőezernégyszáz-háromezer ülőhely van abban a templomban. Mi száztízen, mint egy kis báránycsapat, egy kis nyáj, egymást lökdöstük, ahogy hosszú sorban vonultunk.

Akkor nem nagyon értettem, hogy miről szól ez az egész. Később aztán már többet felfogtam belőle. Ahogy telnek az évek, évtizedek, egyre többet érhetünk meg abból, hogy egyáltalán nem a konfirmáció itt az érdekes, hanem az, hogy miért élünk. Mi ennek az egész életnek az értelme? Mi a dolgunk, a feladatunk? Elhangzott itt: „református hitem szerint…” Hát, én már láttam gazembert, aki református volt, vagy katolikus, vagy evangélikus. Évtizedekkel ezelőtt Európában szinte minden embert megkereszteltek. Hitlertől kezdve mindenkit. Sőt, Sztálin még teológiára is jelentkezett. Tudjuk, hogy önmagában a vallás, az intézményhez tartozás vagy egy ilyen ünnepség nem érteti meg velünk, hogy miért élünk.
Vannak persze ellenpéldák is, mert például a feleségem azt mondja, hogy neki a konfirmáció sokat jelentett. Ő Zalaegerszegen konfirmált, az ő szívét akkor valami megérintette. Azt a lehetőséget azért ne zárjuk ki, hogy akár kicsi gyerekkorban is megérthet valamit az ember Isten szeretetéből, azokból a dolgokból, amikről beszéltetek. A Tízparancsolat, a Tíz Ige, és sok minden más nagyon is felfogható, érthető.

Ha megértjük, akkor a nagy kérdés az, hogy mi következik ebből: Mi a feladatunk, a hivatásunk? Van-e az életednek értelme, tartalma és célja? Azonkívül, hogy valamit szeretnél tanulni, vagy hogy vágyódsz egy házra, egy lakásra, egy kertre, szeretnél nyaralni… És aztán? Ad ez békességet? Ideig-óráig adhat. De mi a mi hivatásunk? Most lehet, hogy olyan feleletet várnátok tőlem, mint amilyet ti mondtatok az úrasztalánál, és az mind igaz is. De az a helyzet, hogy van, amikor ezt valaki csak mondja, de nem érti, hogy mit jelentenek ezek a szép, vallásos igei gondolatok. Én már tizennyolc éves elmúltam, amikor Isten kegyelméből kezdtem megérteni, hogy miről is van szó. Ti ne várjatok tizennyolc éves korotokig, mert repülnek az évek! Az élet nagyon értékes! Jó dolog, ha reggelente úgy kelünk fel, hogy tudjuk
mi a dolgunk, miért élünk.
Sokszor eszembe jut Móricz Zsigmond regényének a címe, amelyre a hívők talán azt mondják, hogy ez kevés: „Légy jó mindhalálig!”. Nem néztem utána, de az az érzésem, hogy az író ezt a címet egy bibliai Ige alapján találta ki – nagyon jól, amúgy! – mert a Jelenések könyvében ezt olvassuk: „Légy hű mindhalálig!”. Sokszor kapják konfirmandusok is útravalóként ezt az igét a reménységgel, biztatással: „Isten szeret, meg vagy keresztelve, itt van a Tízparancsolat útravalónak, hallottad az evangéliumot, most életedben először veszel úrvacsorát, és majd minden rendben lesz”. De nagyon jól tudom, hogy van úgy, hogy az ember úrvacsorát vesz, átéli az ünnepséget, de nem hallja Isten hangját, nem ismeri, nem érti Őt.

Azt talán értjük, hogy Isten nem azt akarja, hogy te református, katolikus vagy evangélikus legyél. Az egy drága eszköz csupán. Ez a templom, a konfirmáció, a Biblia, az énekeskönyv mind eszközök ahhoz, hogy jó légy mindhalálig, hű légy mindhalálig. Légy ember, talán ez a legfontosabb. Ez a hivatásunk, a küldetésünk. Lehet, hogy egy kegyes lélek most ezt mondja: „Kevés ez, tiszteletes! Ezért nem kellett volna eljönnöd Cinkotáról, hogy mindezt elmondd!”.
Testvérek, embertelen korban élünk, Isten nélkül. Elszakadtunk a Forrástól, Istentől, a Tízparancsolattól. Olyan korban élünk itt, Európában, amikor mindenki maga mondja meg, hogy mi a jó és mi a rossz. Mindenki össze-vissza él, ezért érezhető a zavarodottság, káosz, céltalanság, embertelenség. Tudom, mert foglalkozunk ezzel, hogy mennyi fiatal él a netfüggőségnek és sok-sok mindennek kiszolgáltatottan. Embertelen, istentelen, rossz dolgok érkeznek be a szívünkbe, az agyunkba, akár az internetről, de egyáltalán az egész világból. Európában ma harsogják ezt a véleményt: „Az a lényeg, hogy neked jó legyen, élvezd az életet! Aztán ha kiégsz, ha tönkremész, az már a te bajod.” Ez nagyon rossz irány!
Tehát légy jó mindhalálig, légy hű, légy ember! Miért? Mert Isten embert teremtett. Az Ádám név héber szó, annyit jelent, hogy föld porából való ember. Van embertelen vallásosság is, de ennek nincs értelme, mert az olyan embernek, aki csupán vallásos, nincs békessége, nincs nyugalma.
Ahogy itt gyülekeztünk a lelkészi hivatal körül, ott feküdt egy macska a padon. Valaki a csapatból egyszer csak azt mondta: „De jó ennek a macskának!”. Erre felfigyeltem, és megkérdeztem: „Hát miért jó?” „Mert ő nem izgul.” Mennyire igaz ez! De hát ő egy jószág. Egyébként neki is van hivatása. Ő is azért nyugodt, mert rendben van mint macska. De ő egy ösztönlény. Isten nekünk lelket, szellemet, tudatot adott. Ha már Jézus itt a verebecskékről beszél, akkor mi miért ne mondhatnánk: „Uram, add nekem azt a békességet, ahogyan ez a macska ott alszik!”. Mert ez nagyon sok embernek hiányzik. Nem tudunk aludni, nem tudunk megnyugodni, mindig lüktet valami körülöttünk, szükségünk van valami háttérzajra, mert nem tudunk csendben lenni. A mobilunk kimutatja, hogy mennyit nyomkodtuk naponta, három-négy-öt-hat órát, mert megszoktuk ezt az őrületet, ezt a pörgést. És akkor Jézus beszél ezekről a kis jószágokról, a verebekről.

Hogy is volt ez? A verébnek párja egy fillér. A régi szegény világban, amit lehetett, mindent megettek. A verebeket valószínűleg hálóval fogták meg és eladták. Ez egy hihetetlenül pici összeg, amit Jézus mond. A verébnek párja egy fillér, és egy sem esik le közülük a földre Atyátok tudtán kívül. Hát miért nincsen benne a református meg az evangélikus hitvallásban a veréb vagy a macska? Mert mi mindig szent, elvont dolgokról beszélünk. De Jézus beszél a verébről.
Szokták mondani lekicsinylően valakire: szürke veréb. Aki úgy érzi, hogy ő csak egy kis szürke veréb, hogy az ő élete nem is számít, senkit nem érdekel, nemhogy Istent – ha egyáltalán van –, annak is szól ez az Ige. Jézus beszél a verebekről, akiket ilyen értéktelen valamiknek tartottak.
Drága Testvérek, ezt az Igét nem én választottam, ez a mi perikóparendszerünk (az egész évre beosztott, a nyilvános istentiszteleti felolvasásra szánt bibliai szentlecke és evangélium szakaszok) szerinti mai Ige. De nagyon örülök neki, hiszen csodálatos lény a veréb, nagyon szép! Mindig elérzékenyülök, ha ilyen kismadarakkal találkozom. Egyrészt nem is szürke – gyönyörű barna színárnyalatok vannak rajta. Csodálatos kis jószág! Jézus azt mondja, hogy a mennyei Atya foglalkozik vele, Ő teremtette és számontartja. Mások azt mondják, hogy érdektelen, semmi.
Az idősebbek talán emlékeznek rá, hogy Mao Ce-tung kommunista diktátor, ez az őrült ember, a legvadabb korszakában, a majd’ egymilliárdos lélekszámú országban kiadta az utasítást, hogy meg kell ölni a verebeket. Mert az ember elkezd istenkedni, és akkor a veréb felett is dönt. Az embereknek ki kellett menni a mezőre zörögni. Nem engedték leszállni a verebeket a búzaföldre, meg a fákra, ezért kimerültek és elpusztultak. Mert egy őrült emberben ellentétes indulat volt, mint ami Jézusban. Hadd mondjam ilyen egyszerűen: Jézus szereti a verebeket.

Gyerekkoromban kanárit tartottam, most pintyeim vannak, nagyon szeretem őket. Egyszer egy nagy vihar után az udvaron találtunk egy elázott kis verebet. Nem is mozgott. Felszedtük a fűből. Mit csinál ilyenkor egy gyerek? Soknak az ágyában landoltak már ilyen kis jószágok – csak anyu meg ne tudja! A kismacskákat én is összeszedtem és bevittem a paplan alá, hogy ne fázzanak. A kisverebet bevittem a kanári kalitkájába, hogy megszáradjon, hogy legyen enni- és innivalója. Reggel óriási zajra ébredtünk. Hát ez a kis veréb megszáradt, feltámadt, és elkezdett tombolni a kalitkában. Gyorsan kivittük és elengedtük.
Mit tanulhatunk ebből? Például azt, hogy nem is annyira csendes, szelíd az a kisveréb. Ne idealizáljuk a dolgokat. Egy veréb is, egy macska is, egy gyermek is, egy konfirmandus is, egy felnőtt is ki tud lépni a szerepéből. De nem ez a lényeg most, hanem hogy Isten a verebet nem kalitkába teremtette.
Én azért nem akartam keresztyén lenni és megtérni, mert azt hittem, hogy az egyház egy kalitka. Benyomnak bennünket valami kötelező viselkedési formába, ülni kell, nézünk, mint Rozi a moziban, és nem értünk semmit. De a szülő meg a nagymama elvárja az egészet, meg az egyházi gimnázium… – Na, nem! Alig vártam, hogy kirepüljek. Tényleg így is volt sajnos, hogy az a száztíz konfirmandus úgy elrepült, mint a denevérek a templomtoronyból. Hiába tudtam a konfirmandus szöveget, Istent nem ismertem. Ez nem szégyen, mindnyájan így születünk.

De mi az örömhír? Az, hogy Isten ismer téged! Ezért már érdemes volt eljönni! Isten tud rólad! De nem csupán mostantól, ahogy itt hitvallást tettél. Hanem, ahogy a Bibliában olvassuk: Isten szemei látták formálódó kis csontjaidat édesanyád méhében. Isten szeretettel kísér téged. A keresztség annak az üzenete, hogy akár hittél, akár nem, akár tudtál imádkozni, akár nem, Isten szeret téged. Hát nem tudtunk imádkozni! Gőgicséltünk, meg telerottyantottuk a pelust, meg büfiztünk, meg gondot okoztunk, meg éjszaka működtettük az egész családot, az orvosi ügyelettől kezdve mindent. És Isten ezt mondta: „Enyém vagy, tudok rólad, szeretlek!”.

Konfirmációkor ezt is szoktuk hangsúlyozni, hogy tudjuk meg, hogy a keresztségben Isten már gyermekévé fogadott. Lehet, hogy nem tudunk erről, lehet, hogy rosszak vagyunk időnként, de most halljuk meg! Milyen jó, hogy vannak ilyen alkalmak, amikor meghallhatjuk ezt! Mert itt nem a verebekről van szó – pedig szeretjük őket –, hanem rólunk, mert Jézus azt mondja, hogy ha minden kicsi verébről tud az Isten, hát hogyne tudna rólunk is. Csodálatos dolog, hogy ha nem is gondolok bele, nem is hiszek benne, nem is hallom a hangját, Ő mégis gondol rám, ismer engem, terve van velem. Nem akarja, hogy elvesszek, hogy eltékozoljam a testemet, életemet, idegrendszeremet. Mi lesz veletek öt-tíz év múlva? Bárcsak Isten megtartana! Bárcsak létrejönne a kapcsolat Vele, hogy ne csak úgy szabadon éljetek, mint egy veréb, mert az ember ennél több.

Jézus beszél egy másik helyen egy másik példázatban is a madarakról: Ne aggódjatok, ne izguljatok, hiszen mennyei Atyátok eltartja még a madarakat is, hát még inkább titeket. Jézus szeretett példázatokban beszélni, hogy megértsék az emberek. Hogy jól értsük a jézusi üzenetet, lássuk meg, hogy abban az is benne volt, hogy nem Isten hozza az ételt a fészkükbe, nem szolgálja ki őket teljes körűen. Ebben a rendben a madaraknak és az embereknek nagyon is megvan a maguk feladata. Láttam most is valamelyik faluban, hogy hogyan dolgoztak a fecskék, rakták a fészküket. Bennük van a teremtés üzenete, házat építenek és lesz utódjuk.
Ezeket az értékeket Európa ma mind megtagadja. Nem szaporodunk, magunk körül forgunk, individualisták és önzők lettünk. Ezért a nyugati népesség egyre fogy. Németországban ezt nem lehet kimondani. Nemrég voltam egy müncheni református gyülekezetben, és ott is mondták a magyarok, hogy erről nem lehet beszélni. A Nyugat maga körül forog, nem házasodnak az emberek, nem születnek gyermekek. Akkor jöjjenek a bevándorlók, akik majd kipucolják a cipőmet meg a vécét, főznek és mosogatnak! Hát micsoda gondolkodás ez? Lelki-szellemi romlás. A fecske, a veréb, a macska egészségesebben, normálisabban él, mert betölti a küldetését.

Isten tud rólatok, és azt akarja, hogy tudjátok, hogy miért éltek, hogy mi a küldetésetek. Bármi is lesz belőletek – lehet, hogy valaki mosogatni fog egy ideig, aztán továbblép, vagy lelkész lesz, vagy mérnök, mindegy, nem az a lényeg, hanem a szív, a belső ember. Igenis vannak fájdalmaink, terheink, nyomorúságaink, harcaink, bűneink, méltatlan dolgaink, amiket nem lett volna szabad megtenni, nem lett volna szabad kimondani, nem lett volna szabad azon az úton végigmenni. De csodálatos dolog, hogy van kegyelem! Ha Istenhez kiáltunk, Ő meg tud szabadítani, meg tud változtatni bennünket.
Magam is ott vagyok az interneten, ahogyan majdnem mindenki. Az ördög is ott van, de Isten is! Sok minden megjelenik a Facebook-oldalakon és a többi felületen. Népszerű mondat, ami el szokott ott hangzani: „Előbb-utóbb mindenki megkapja azt, amit a másikkal szemben elkövetett, a másiknak mondott. Ilyen az élet!” Ilyenkor mindenki behelyettesíti az anyósát, menyét, szomszédját, és dörzsöli a markát, hogy na, majd meg fogja kapni. Majd az Isten fejbe vágja! Ilyenkor úgy lüktet bennem a kérdés: És hol van a kegyelem?

Ismerjük a keleti vallási rendszereket, a karma törvényét: az történik veled, amit mások ellen elkövettél. Azért kell megszületned több százszor, ezerszer, hogy ezt valahogy ledolgozd a karmában. Nem! Ebbe a bűnökkel teli életbe beragyog a kegyelem, Isten jósága: „Tudok rólad, ismerlek. Tudom fájdalmaidat, bűneidet, nyomorúságaidat. Tudom, hogy mi az, amit ellened elkövettek.” Sajnos, látok olyan gyerekeket, akik kínozzák az állatokat, bántják őket. A gyerekekben sokszor benne van, hogy ha valami mozog, hát tapossuk el. Bárhol járok, mindig van egy-egy olyan gyerekcsapat, akik megdobálják az úszkáló vadkacsákat. Micsoda dolog ez?
Amikor hitre jutunk, megtérünk, Isten az ő Szentlelke által megkonfirmál, megerősít minket, és a feje tetejéről a lábára áll az életünk. A világ a feje tetején áll, de Jézus megváltást hozott, bűnbocsánatot. Ebből a jóságból, kegyelemből élek naponta, percenként. Ez az oxigén, a lélek oxigénje. Mert egyébként megfulladunk, megöljük magunkat és egymást.
Nagyon szíven ütött mindnyájunkat a Hableány nevű hajó tragédiája a Dunán. Hét másodpercük volt az embereknek a menekülésre. Harminchárom koreai turista, és a kétfős legénység odaveszett. Talán keresztyének is voltak köztük, nagyon vegyes csapat lehetett. Hullámsírban vannak még vagy húszan (ez a szolgálat 2019. június 3-án hangzott el, és az akkori állapotot rögzíti). Ott voltam én is a Margit-hídon, sokan imádkoztak, mécseseket hoztak, megrendültek az emberek.
Még egy friss élményem: tegnap tízezer fiatallal voltunk együtt az Arénában. Magyarországon tízezer fiatal dicsőítette Istent, és jól érezték magukat. Isten Szentlelke ott volt közöttünk. Nem baj, ha a keresztyének jól érzik magukat, ha a különböző felekezetekhez tartozók együtt dicsőítik Istent és örömmel vannak együtt. Voltunk vagy ötven felekezetből, de nem az volt a fontos, hogy ki honnan jött.
Sokan élnek úgy, hogy lelkileg halottak: bezárva szenvedélybetegségbe, fogságba, depresszióba, és nincs kiút. Mintha nem lehetne megmenteni őket. A Hableány hullámsírjánál ott tanakodtak a búvárok a kompon, mert akkora a sodrás a híd alatt, olyan ereje van a halálnak, hogy még a halottakat sem tudják kimenteni. Hát micsoda dolog ez ma Európa közepén! Aztán a kormányunk megbízta a TEK-et, minden tőle telhetőt megtett, és a profik is csak ott topognak tehetetlenül. Hát ennyit tehetünk mi is a halállal szemben, vagyis semmit! De Jézus eljött és életet hozott, bűnbocsánatot, szabadulást a foglyoknak, akik nem tudnak megszabadulni. Ez az evangélium, az örömhír, hogy Isten szeret téged, akar téged! Isten szereti a verebeket is, de téged sokkal többre tart. Azt akarja, hogy szabadon élj, növekedj, gyarapodj, töltsd be a hivatásodat! De ehhez szükséged van a mennyei erőforrásra. Így áldjon meg mindnyájunkat az Isten! Ámen.

Imádkozzunk!
Drága Urunk, köszönjük, hogy Te benne vagy ebben a világban, ahol annyi sérülés, annyi bűn, annyi nyomorúság van. Olyan céltalanul él sok-sok ember; csak sodródik, eszik, húzza az igát, ágyba dől, pötyög a mobilján és eltelik az élete. Sokszor őrültségekbe sodródunk bele.
Urunk, köszönjük, hogy ma is hangzik a Te Igéd. Köszönjük drága szavadat, a Tíz Igét, a Tízparancsolatot, a János 3,16-ot, amit hallottunk, hogy Te úgy szerettél minket, hogy átszakítottad az eget, eljöttél, felvetted a mi életünk bűneit, terheit, nyomorúságait, és van kegyelem, van bűnbocsánat, van szabadság. Köszönjük, Urunk, hogy van emberhez méltó élet, hogy Te szabadságra teremtettél minket.
Teljes szívünkből imádkozunk ezekért a fiatalokért, hogy áldd meg őket, Urunk, hogy el ne sodortassanak, el ne vesszenek! És áldj meg minket, szülőket, nagyszülőket, a gyülekezetet, hogy eléjük tudjuk élni a Te szeretetedet. Így ajánljuk magunkat a Te kegyelmedbe.
Most, ezekben a percekben hadd imádkozzunk a hajószerencsétlenségben érintett koreai családtagokért, és a kétfős magyar legénység családjáért is. Urunk, erősítsd meg őket, vigasztald meg őket, ahogy lehet, hogy minél hamarabb rendeződjön ez a nagyon nyomorúságos helyzet.
Kérjük, hogy népünk is átélje a feltámadás erejét. Benned van feltámadás!

Ámen.

2020. június 2.