Nem a félelem lelkét adta nekünk Isten
Prőhle Gergellyel, a Magyarországi Evangélikus Egyház felügyelőjével beszélgettünk.
Felügyelő úr, keresztyén volt-e valaha Európa? Mit köszönhet és mit nem köszönhet Európa a keresztyénségnek?
Ha Európára, a kontinensre gondolunk, akkor az addig és annyira volt és lesz keresztyén, amíg és amennyire az itt élők keresztyének, és Jézus Krisztust tekintik Megváltójuknak. Ha az európai intézményrendszerre, magára az Európai Közösségre, manapság az Európai Unióra gondolunk, akkor nagyon hasznos, ha újra és újra felidézzük az alapító atyák emlékét. Az idén hetven éves Schuman-terv, ami a mai EU elődjének, a Szén- és Acélközösségnek az alapításához vezetett, a II. világháború borzalmai után nagyon is tudatosan a katolikus univerzalizmus jegyében, de a nemzeti érdekeket is figyelembe véve született meg. Az alapítást rögzítő Római szerződés aláírásának helyszíne a capitoliumi dombon is ezt fejezi ki. Az uniós szervezetek működésének szelleme manapság már sajnos erősen nélkülöz mindenféle keresztyén befolyást, ugyanakkor szimbolikus gesztus volt 2007-ben az uniót polgárközelibbé tenni igyekvő Lisszaboni szerződés aláírásakor, hogy a ceremóniára a Szent Jeromos-kolostorban került sor. Jeromos volt az, aki a Vulgatát, a Szentírás latin nyelvű változatát elkészítette, vagyis nagyobb hozzáférést biztosított a Könyvek könyvéhez.
A 2015-ben felerősödött migráció sok vitát, feszültséget okozott és okoz. Először sokan érkeztek háborús övezetekből, de ma már szinte az egész világból jönnek fiatal, életerős, nagyobbrészt muszlim férfiak. Beszélhetünk Európa iszlamizációjáról?
Mindenképp beszélnünk kell a muzulmán jelenlét bevándorlás miatti erősödéséről, és meg is kell tenni azokat a lépéseket, amelyek ezt a folyamatot mérséklik, kordában tartják, mi több, megállítják. Ugyanakkor nem szabad elkövetnünk azt a hibát, hogy az európai keresztyén közösség gyengülését kizárólag a bevándorlás erősödésével magyarázzuk. A politikai keresztyénség képviselői nagyon helyesen állnak ki az üldözött keresztyének védelméért világszerte, ugyanakkor nekünk, egy hagyományos keresztyén közösség tagjainak nagyon oda kell figyelnünk arra, hogy milyen állapotban van a saját hitünk, közösségünk, s különösen a saját gyerekeink, unokáink hite, egyházi életének perspektívája. A 2015-ös menekültválságot követően gyakran mondtam német barátaimnak, hogy – bár a háború, az éhínség elől menekülők valóban segítségre szorulnak – a misszói parancs nem az, hogy fogadjatok be minden migránst, hanem hogy tegyetek tanítvánnyá minden népet. Fontosnak tartom tehát, hogy az öreg kontinens keresztyén közössége továbbra is és egyre inkább alkalmas legyen „a parancs” végrehajtására.
Templomokat zárnak be, robbantanak fel vagy adnak el. Több esetben a muszlim közösségek vásárolják meg az épületeket. Folyamatosan épülnek mecsetek. Mit gondol erről a jelenségről?
A templomok eladása, étteremmé, szállodává vagy akár mecsetté alakítása, sőt felrobbantása, mind-mind a keresztyén közösség elgyengülésének tünetei. Nálunk mindez nem jellemző, de ettől még aligha lehetünk nyugodtak, hiszen nálunk meg egyre néptelenebbek a templomok – tisztelet a ritka kivételeknek. Ezért is döntő fontosságú, hogy megerősítsük a hitünket, közösségeinket, és adott esetben példaként tekintsük más, dinamikusabb, öntudatosabb vallási csoportok viselkedésére. Tehát nem szörnyülködni kell, hanem cselekedni! Kézen fogni a gyerekeket, unokákat, derűs, lélekkel teli közösségeket létrehozni, a gyülekezetekben utánamenni a valaha megkeresztelt gyerekeknek, a családokat emlékeztetni a konfirmáció fontosságára, ezt követően pedig olyan gyülekezeti életet csinálni, amiben kicsik, nagyok jól érzik magukat. Mindebben nélkülözhetetlen a Szentlélek munkája, de legalább ennyi szeretet, szorgalom és szervezőmunka is szükséges.
A pápa és például evangélikus egyházak is bátorítják a migrációt. Német gyülekezetek adakoznak mentőhajók vásárláshoz, ugyanakkor kevésbé adnak hírt a bevándorlók által okozott bűncselekményekről, nők megerőszakolásáról, antiszemita megnyilvánulásokról, terrorcselekményekről, arról, hogy a bevándorlók többségét nem lehet integrálni. A 2015-ös válság előtt Merkel kancellár is így nyilatkozott. Azóta, mint tudjuk, megváltozott a véleménye.
Így igaz, a német migrációs politika is sokat változott, és már az egyházak sem bátorítják a migrációt, csupán az emberi életek védelmének fontosságára hívják fel a figyelmet, ami biblikus alapon állva aligha cáfolható megközelítés. A különböző civilizációk együttélése nem könnyű, és ehhez gyakran még bevándorlók sem kellenek – idézzük csak fel néhány magyarországi település helyzetét. Németországban úgy alakult ki a nagy létszámú muzulmán közösség, hogy a nagy gazdasági fellendülés idején, ötven-hatvan évvel ezelőtt bizony munkaerőre volt szükség. De ahogy a kiváló svájci író, Max Frisch mondta: „Munkaerőt hívtunk, de emberek jöttek.” Más vallású, más civilizációs háttérrel rendelkező emberek, akik a nyugati társadalmakban a piszkos munkát is hajlandóak voltak elvégezni. De Nagy-Britanniában és Franciaországban a koloniális múlt miatt a nemzeti közösség részei voltak és ma is azok az egykori gyarmatokról származó polgárok. Nem véletlen, hogy napjaink bevándorlói elsősorban azokba az országokba igyekeznek, ahol már léteznek közösségeik. A digitális világban pedig könnyen értesülnek arról, hogy ott jobb élni, mint a harmadik világban. Európa erejének visszaszerzéséhez persze a demográfiai fordulatnak is be kell következnie, vagyis a gyermekvállalás erősödése kulcskérdés. Reméljük, hogy a magyar kormányzati erőfeszítések ez ügyben is sikeresek lesznek.
Felügyelő úr, miben látja az európai egyházak, és azon belül a hazai evangélikusság feladatát, jövőjét?
„…nem a félelem lelkét adta nekünk Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét” – hangzik a páli ige (2Tim 1,7). Kell-e ennél pontosabb iránymutatás? A szeretet által megjelenő erő kell, hogy jellemezze a közösségeinket, a józanságra pedig nagyon nagy szükségünk van ahhoz, hogy a lehetőségeinket, körülményeinket pontosan érthessük. Illúzió azt gondolni, hogy a 21. századi Európa civilizációs szempontból olyan lesz, mint ahogy azt eddig ismertük. Gyerekeinket fel kell készíteni erre, nyelvtudással, ismerettel, alkalmazkodókészségük fejlesztésével. Ugyanakkor szükség van a keresztyén identitásuk, kulturális kötelékeik megerősítésére is – ehhez pedig cselekedni kell! Végtelenül rövidlátó dolognak tartom akár a bevándorlás erősödése nyomán a félelem erősítését, a vészharangok kongatását anélkül, hogy konkrétan elmondanánk: mit kell helyi szinten tenni ahhoz, hogy hagyományos európai identitásunk asszimilációs erőt tudjon kifejteni, vagyis azonosulásra késztesse, kényszerítse még azokat is, akik esetleg távolról érkeznek. Csak ismételni tudom: meg kell erősíteni evangélikus gyülekezeti közösségeinket, intézményeinket – sok-sok munkával, Isten segítségével.
Névjegy
Prőhle Gergely bölcsész, diplomata, a Magyarországi Evangélikus Egyház országos felügyelője. A Friedrich Naumann Alapítvány vezetője (1993–1998), kulturális államtitkár (1998–2000), Magyarország nagykövete Németországban (2000–2002), Svájcban (2003–2005), külügyi helyettes államtitkár (2010–2016), a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója (2016–2018), jelenleg a Habsburg Ottó Alapítvány igazgatója, az Európai Unió intézményeiben tevékenykedő diplomaták képzésének vezetője a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen.
Híd, 2020/4.