Az egyháznak ott kell lennie, ahol az emberek élnek

Évtizedek óta érezzük, tapasztaljuk a korszakváltást, mondja Szeverényi János, a Magyarországi Evangélikus Egyház evangelizációs és missziói lelkésze, a Híd magazin szerkesztője, aki szerint Isten nem vonult ki a földrészről.

Félelem és aggódás telepedett rá az életünkre a világjárvány által. Hívő emberként milyen csodákat, illetve bátor vállalkozásokat éltél meg, ebben az időszakban?
Még mindig a feldolgozás idejét éljük, hiszen a pandémia egy új, globális tapasztalata az emberiségnek. Ez a történet még eltart egy ideig. A sok negatívum mellett áldásokat is átéltünk. Él az Úr, tud rólunk, szól hozzánk ilyen körülmények között is. Az ige nincs bezárva épületekbe, intézményekbe. Az egyházat, a gyülekezeteket is megrázta ez a helyzet, és arra sarkalta, hogy eddig szokatlan módon érjék el az embereket. Az én szolgálatom is sokat változott, hiszen alig tudtunk konferenciákat tartani, előre megszervezett gyülekezeti evangelizációkat, programokat, képzéseket kellett lemondani. Az internetes aktivitásom viszont felerősödött. Nem vagyok mestere ennek az eszköznek, de az egyik világi újság a tavaszi időszakban arra kért, hogy küldjek nekik videós üzenetet. Addig ilyet nem készítettem. A sikeren felbuzdulva, másnap, nagyszomba­ton újra próbálkoztam egy igei üzenettel, a saját Facebook oldalamon... A járvány okozta helyzetben ennek különösen nagy hatása volt. Azóta hetente készítek pár perces videókat. Naponta írok rövid áhítatokat a Facebookon. Örülök annak, hogy gyülekezetbe nem járó rokonok, ismerősök, régi osztálytársak, munkatársak elérnek így, és akik nem járnak templomba, mégis hallgatják az igét ilyen módon. Mindemellett sűrűbb lett az egyéb kommunikációs forma sokakkal, ami lelkigondozást, de akár jegyesoktatást is jelentett. Öröme ennek az időnek, hogy többet olvashatok igét és más irodalmat. Feleségemmel is többet tudok beszélgetni, Bibliát olvasni.

Mennyiben változott a kapcsolatod az elmúlt évben a Kárpát-medencei közösségekkel?
Életem nagy ajándéka ez a szolgálat. Már a diktatúra éveiben is voltak kapcsolataim, útjaim, de a rendszerváltás óta kinyíltak a lehetőségek Felvidéken, Kárpátalján, Erdélyben, és időnként Muravidéken. Sok szolgálatot kellett lemondanom, de a kapcsolat így is él telefonon, interneten. Olvassák, nézik és megosztják írásainkat, videóinkat, ezekben az időkben különösen is. Sokfelé kérik, igénylik a Híd magazint. Az egyik erdélyi gyülekezet például negyven példányt fizet elő.

Főleg a lelkésztársakat érdekelheti, hogyan tudod a rád jellemző sokrétű szolgálatot megszervezni és emellett férjnek, apának is maradni?
Elhívásomat az Úrtól kaptam. Ő adta a küldetést, a mondanivalót. Visszatekintve az elmúlt évtizedekre, láthatom az ő rendezését. Ezért nagyon hálás vagyok. Ugyanakkor nyugtalan is vagyok, mert a család sok esetben megsínylette a teljesidős szolgálatomat. Ifjúsági lelkészként, amikor négy gyermekünk kicsi volt, évente 150-160 napot is távol voltam táborokban, gyülekezetekben. Ezeket az időket nem lehet bepótolni. Isten nem várja tőlünk azt, hogy a szolgálat miatt ne gondoskodjunk gyermekeinkről és feleségünkről. A hívők biztattak engem: János testvér, az Úr majd megoldja, pótolja ezt, te csak szolgálj. Nem! Ezt nekünk kell megoldani. A feleségem mindig mellettem volt, nem tartott vissza, nem panaszkodott, de néha csendesen megkérdezte, mi miért nem tudunk “normálisan” élni, mint mások?

Ennek a kérdésnek két oldala van. A lelkészek élete valóban nem hasonlítható egy megszokott polgári élethez, hiszen lényegében minden nap, a nap minden szakaszában van, lenne dolguk, és ha minden kötelezőt el is végeznek, még marad a lelkiismeretfurdalás az elmaradt látogatások, önképzés, testi-lelki karbantartás miatt. Ez együtt jár a szolgálattal, ugyanakkor lehetne sokkal jobban kezelni. Negyvenes éveimben reggel nyolc órától sok esetben éjfélig dolgoztam. Ez volt az életem, szerettem. Egyszer rosszul lettem a szószéken. A gyülekezet nem vette észre. Akkor egy józan, keresztyén belgyógyász rám szólt, hogy vegyem Istentől jövő figyelmeztetésül az esetet. Ezt olyan határozottan mondta, hogy rendelőjében rajtam kívül több kollégája is hallotta. Azóta tartok szabadnapot, elkezdtem jobban törődni az egészségemmel, a gyermekeimmel. Ennek ellenére kimaradtam az életük egy részéből. A már lassan középkorú gyermekeinknek édesanyjukkal ma is szorosabb a kapcsolatuk. Az utóbbi években, hála az Úrnak, nekem is egyre jobb a kapcsolatom velük.

Családunk legalább olyan fontos legyen, mint a gyülekezet! A biblikus rend szerint Isten után a házastársunk és a gyermekeink következnek. Ezzel a felelősséggel a lelkészek nehezen küzdenek meg. Nem könynyű a családi életet és a szolgálatot jól összehangolni. Tökéletesen nem is lehet, és nem is kell, de komolyan törekedni kell rá. Nincs két egyforma lelkész és gyülekezet. Nincs mindenhol drámai helyzet, de tudom, hogy vannak gondok, családi, házassági krízisek és néha sajnos válások és más tragédiák. Könnyen pótolhatatlannak gondolhatjuk magunkat a szolgálatban. De ez nincs így. Jézustól mindent megtanulhatunk. Nála a minőség és nem a mennyiség számított.

Pályád elején fotósként dolgoztál. Alkotásaid ma is visszaköszönnek, például az általad szerkesztett Híd magazinban. Lelkészként hogyan tudod használni a fotós énedet, fotós szemedet?
Jézus nagyszerű “fényképész” is volt. A fotózás lényege, hogy a nagy egészből meglátom a fontosat, azt “kivágom” és másoknak megmutatom. Ő így látta meg és exponálta például Zákeust a fán, és így hívta fel a figyelmet az embereket körülvevő jelenségekre, dolgokra. A jó prédikáció is ilyen, mint egy fotó, vagy néhány kép, gondolat, amire fókuszálunk. “Láss, ne csak nézz” – ahogy a dalban is éneklik. Szeretek fotózni. Nagyszerűen lehet alkalmazni főleg a mai internetes világban. Egy jó kép segít az evangelizációban, az ige érthetőbbé tételében.

A gyorsuló világban háttérbe szorult az olvasás és a komoly tartalmak, míg előtérbe került az álhír, a bulvár és a Facebook-függőség. Mindebben milyen hatékonysága van a rádiómissziónak és az egyházi lapoknak?
Ez verseny a javából. Az egyház legfőbb kincse, ereje a szóban hirdetett élő ige. Ezt semmilyen médiás csoda nem pótolja. Ugyanakkor használni kell a mai eszközöket, ahogyan a próféták, Jézus, Pál, az apostolok, a reformátorok éltek a korabeli lehetőségekkel: utcákon, fórumokon jelentek meg, ott, ahol az emberek éltek. Pál használta a római utakat, hajókat, más eszközöket. Nem beszélve a reformátorainkról. Husz János például a templom falaira iratta, rajzoltatta tanításának lényegét sokfelé, amerre járt.

A reformáció is egy utca embere által elérhető, olvasható plakáttal indult. Luther és munkatársai, és más hithirdetők professzionálisan használták a korabeli eszközöket. Az emberek ma a képernyőre ragadtak. Nekünk is ott kell lenni, ahol ők töltik az idejüket. Az elmúlt hónapokban mindnyájunknak nagy lecke adatott ezen a területen. Úgy látom, hogy a legnagyobb lemaradásunk a fiatalok elérésében van. Ez amúgy is embert próbáló feladat, mert szinte naponta születik valami új technikai csoda, és ők azonnal használják is azt. Az egyházban is élnek ilyen tájékozott, eszközhasználó fiatalok. Őket kell sokkal jobban bevonni ebbe a szolgálatba. Ezen a területen mintha nem is látnánk reményt, szinte semmit sem teszünk, de nem szabad feladni. Kreatívan el kell juttatni üzenetünket oda, ahol ők élnek. Érdekes, hogy a gonosz oldal megtalálja őket. Miért hagyjuk ezt?

Az egyháztagok szavaiban is jelen van a töméntelen álhír, az összeesküvés-elméletek, az oltásellenesség. Milyen szereppel bír az igehirdetés a világjárvány alatt?
Nem lehet csodálkozni a zavaron, hiszen a vírus mindent átírt, megváltoztatott. A járványtól függetlenül az elmúlt években tapasztalható volt egy bizonyos félelem, szorongás. A klímaváltozás, természeti kataszrófák, népvándorlás, terror, a politikai élet visszáságai, egyebek hatnak az emberekre. Sokan bizalmatlanok emiatt. A világ átrendeződése mögötti erőket sem ismerjük igazán, ezért kialakult egy szkeptikus légkör. Mi nem politológusok és víruskutatók vagyunk, hanem az Ige szolgái. Én úgy tapasztalom, hogy sokan vágynak jó szóra, hiteles lelkigondozásra, az evangélium érthető, a hétköznapi életet érintő, segítő üzeneteire. Ezt komolyan kell venni és élni vele. A kegyelem örömhíre sok szívet elér.

A misszió átszövi az életedet, szüleid tizenegyedik gyermekeként beleszülettél a hitbeli elkötelezettségbe. Hogy látod az európai, a magyar, a Kárpát-medencei jelent? A kontinens krízise a keresztyénség krízise is?
A krízis tagadhatatlan. Évtizedek óta érezzük, tapasztaljuk a korszakváltást. Minden mozgásban van, a gazdaságtól a kultúrán át az egyházig. A világegyházban nagy ébredések vannak, leginkább az üldözött területeken. Ezt úgy tűnik nem állíthatja meg az üldözés, a terror, a koncentrációs tábor, a tiltás, az átnevelés sem. Az európai keresztyénség hordozza az elmúlt kétezer év koloncait, terheit és gyümölcseit is. A konstantini korszakban politikai, katonai és gazdasági hatalomként sok jót és sok rosszat elkövetett. A “rossz” a kötelező egyháztagság hit nélkül. Ennek semmi köze a jézusi tanításhoz, stílushoz, amit leterheltek az erőszakos térítések, az inkvizíció, az egyházvezetés korruptsága, és más hibák, bűnök. Ezek beépültek az emberek sejtjeibe, gondolkodásába. Nem véletlen, hogy az ateizmus keresztyén országokban született, ami részben Isten elleni lázadás volt, de az egyház bűneinek elutasítása is.

A forradalmakat részben az egyházellensség szülte. Volt igazságuk, de szörnyű, sátáni erők szabadultak fel ilyenkor. Az európai gyülekezetek biblikus megújulásra szorulnak, elsősorban újszövetségi és nem ószövetségi minta alapján. A régi, népegyházi modell még működik, például Erdély hagyományos részeiben. Ezt komolyan kell venni, és ami segíti az emberek hitrejutását és abban való megmaradását, azt ápolni kell. Látjuk azt is, hogy ma már nincsenek steril szigetek. Az utazási, munkavállalási szabadság, az internet, és minden modern hatás eléri a korábban szinte teljesen zárt moldvai csángó közösséget is. Családok esnek szét, mert az apa több éve külföldön dolgozik. Nyugat-európai templomokat zárnak be, bontanak le. A meglévők nagy része hibátlan, gondozott, de üres. Ezt a szabadság és az elvilágiasodás hozta. Egy angol kisvárosban jártam, ahol csak metodista templomból nyolc van. Ezek egy része ma tényleg felesleges. Nem kell siratni a tömegegyházat, mert az a korszak lejárt. Az átalakulás csak hitvalló, missziói alapon folyhat és hozhat Isten segítségével eredményeket. Élő igére, Lélek általi evangelizációra, lelkigondozásra, egészséges, megtartó közösségépítésre van szükség.

Hazánkban most olyan kormány működik, amely támogatja az egyházat. Jól teszi, amikor óvodákat, iskolákat, diakóniai intézeteket, templomújításokat és építéseket szponzorál, határainkon túl is. A hitre jutást, lelki növekedést az állami támogatás, a legjobb szándék sem tudja megoldani. Ez a hívőkön és Isten áldásán múlik. Az egyháznak élni és szolgálni kell egy vele ellenséges politikai vezetés alatt, mellett is. Ez az idő is eljöhet, vannak erről már tapasztalataink. Az európai atmoszféra, politikai akarat negligálja a keresztyénséget és egy részük ellenséges is vele. Több évezredes bibliai alapokat vetnek el és mindenki azt hisz, csinál, törvényesít, amit akar, ami jólesik neki. Csak a fogyasztás a fontos sokaknak. Az európai társadalom nem szaporodik, nem gyarapszik. Átadja a helyet aktív, életképes bevándorlók tömegeinek. Ez a kultúránk halálát jelentheti. Európa ma a halál útját járja. A folyamat megállíthatatlannak tűnik, de láthatunk életjeleket is. Élő gyülekezetek, sőt születő gyülekezetek is vannak szerte a kontinensen.

Isten nem vonult ki a földrészről. A társadalom egy része is egészséges reflexekkel reagál a romlásra: magzat, házasság, családvédelem, népi, nemzeti tudat egészséges gondozása, erősítése, a hit aktív gyakorlása és megvallása is tapasztalható. Isten könyörüljön rajtunk, adjon látást, vezetést, mert mi nem akarunk, és nem tudunk az ő áldása nélkül élni, szolgálni.

Fábián Tibor

Névjegy: 1959-ben született Békéscsabán. Fényképészként műtermi, riport-, majd múzeumi fotós. Több önálló kiállítása volt. A Keresztyén Ifjúsági Egyesület (KIE) titkára. Konferenciákat, munkatársképző tanfolyamokat szervezett, a Vezess! ifjúsági módszertani lapot szerkesztette. Erdélyben és Kárpátalján is segítette az ifjúsági munkát. A Budapest-Kelenföldi gyülekezet igazgató-lelkésze és budai esperes.
Gyülekezeti szolgálata mellett utcai szociális munkát végzett a VIII. kerületben. 2003-tól országos evangélizációs és missziói lelkész. A Magyar Evangéliumi Szövetség (Aliansz) elnöke. A Szentírás Szövetség tiszteletbeli elnöke. A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) Missziói Bizottságának tagja.

Református Újság, 2021. február 5.
A Deregnyői Református Keresztyén Gyülekezet értesítője