Kerestem Istent fűben-fában…
László Viktor neve az Ez az a nap! felekezetközi rendezvény szervezőjeként ismert. Ez a rendezvény Közép-Európa egyik legnagyobb keresztyén találkozója.
Viktor, mi a te történeted, hogy kerültél ebbe a szolgálatba?
Nem születtem keresztyén családban, bár volt egy nénikém, aki rendszeresen imádkozott értem. Akkoriban nem is nagyon tudtam, hogy valójában mi az imádság. Csak azt láttam, hogy néha csendben elvonul.
A szüleim nagyon tisztességesen próbáltak nevelni, mindent megtettek értem, de a keresztyénség, a vallásgyakorlás nem volt jelen az életünkben. Száznyolcvan fokos fordulatot jelentő – pálinak mondható – megtérésem volt.
Huszonévesen kezdtem Istent keresni. A katonaság után nagy kérdésem volt, hogy merre menjek tovább. Akkoriban erős szellemi beáramlás volt tapasztalható az országban. Mintha kiszabadult volna a „szellem a palackból”, a jó és a rossz spiritualitás egyaránt megjelent. Rengeteg könyvet lehetett kapni. Elindultam ebben a spirituális útvesztőben, a New Age és az okkult áramlatok mentén. Kerestem Istent fűben-fában, azt hittem, hogy mindenhol egyformán megtalálható. Mindegy, melyik vallásban, a reikiben, az agykontrollban keresem, minden út ugyanoda vezet, csak másképp magyarázzák a dolgokat. Még akár hangozhatna jól is, hogy Isten olyan irgalmas, olyan rugalmas, hogy mindegy neki, hogy milyen úton közelítünk felé.
Aztán egyszer csak Jézus bekopogtatott a szívem ajtaján John Stott lelkész egyszerű kis könyve, a Hinni Jézusban olvasása nyomán. Egy református lelkésztől kaptam ezt a könyvet, amikor időközben sikeres üzletemberré válva már mindennel foglalkoztam, csak az Úr útjával nem. Akkor úgy éreztem, hogy ez is egy válasz lehet a korábbi kereséseimre. Egyszer volt is alkalmam Csillebércen, egy konferencián Stott lelkésznek személyesen megköszönni és elmondani, hogy az ő könyvét olvasva térhettem meg.
Persze más magvetésekre is szükség volt, amelyek idővel beértek. Ilyen volt az Ámen zenekar egyik kazettája – akkor még CD sem létezett –, amelyet sokat hallgattam. Nagyon jól megfogalmazva, versekbe szedve, rap zenével magyarázta el Pajor Tamás az evangéliumot.
Huszonegy évesen döntöttem Jézus mellett egy kis katolikus karizmatikus közösségben. Imádságot kértem, mert éreztem, hogy amellett, hogy sok mindent elértem az életben, valami mégis hiányzik. Akkor, ott megtapasztaltam Isten szeretetét. Ez 1992 decemberében történt. Azóta nem akarok semmi másnak első helyet adni az életemben, csak neki.
A hitem miatt ott kellett hagynom a cégeimet, mert nem mindent tudtam összeegyeztetni a megváltozott értékrendemmel. Isten pedig új kezdetet adott. Családot alapítottam, gyerekeim születtek. Minden megváltozott. 1995 körül egy főállású szolgálat kezdődött el az életemben. A vállalkozások és a cégeim inkább csak a háttérben szolgálták a család megélhetését és más nemes célok támogatását. Az Ez az a nap! 2000-től szinte már az egész kapacitásomat lekötötte, hiszen egy ilyen, tízezreket megmozgató rendezvényhez egyéves szervezőmunkára van szükség.
Amikor köszöntöm az résztvevőket, és látom a színpadról a csillogó szemeket, emberek ezreit, akik éhesek és szomjasak Istenre, úgy érzem, hogy ennél jobb és nagyobb dolgot nem nagyon lehet csinálni, mint hogy lelki táplálékot nyújtunk ezeken a rendezvényeken keresztül.
Nem egyházi alkalmazott vagy, hanem egy keresztyén vállalkozó, aki profi módon szervezi ezeket az alkalmakat.
A rendezvény nem tartozik egyik egyház missziójához sem. Talán éppen ebben van az ereje. Mindenki magáénak érezheti.
Egy budapesti pásztorkör lelki összefogásából született meg az első alkalom. Minden felekezetből összejártunk hónapról hónapra imádkozni. Ott alapoztuk meg ennek a rendezvénysorozatnak a létét. Miután láttuk, hogy nagyon nagy rá az igény, hogy az emberek Isten jelenlétében lehessenek egy tágabb közösségben, 2000-től évről évre megrendezzük. Sok visszajelzést kapunk olyanoktól is, akik nem elkötelezett gyülekezetlátogatók, és talán maguk sem tudják, hogy Isten keresik, de vágynak a rendezvényen tapasztalható légkörre.
Harminc évvel a megtérésed és huszonkét évvel a rendezvénysorozat kezdete után hogyan fogalmaznád meg: ki a Názáreti Jézus? Mit adhat ő ma a világnak és a mi személyes életünknek?
Ha nagyon tömören akarok fogalmazni, akkor azt kell mondanom, hogy mindent. Aki olvassa a Bibliát, rájöhet, hogy az egész központi üzenete valójában maga Jézus Krisztus. Az, hogy ő megjelenik mint Megváltó.
Ő megvált a bűneinktől, örök életre vezet, vár a másik oldalon, ahol minden sokkal szebb annál, ami itt van. Ezzel perspektívát nyújt az embereknek. Az ő kereszthalála árán juthatunk oda, ahová a magunk erejéből soha nem tudnánk.
Számomra ő a legfontosabb személy a történelemben. Nagyon nehéz azt mondani valakiről, akit nem látunk, nem tudunk megtapintani, nem tudunk vele úgy beszélgetni, mint egymással, hogy ő a legfontosabb, akit mindenkinek meg kell ismernie – de ez így van.
Van-e egy vagy akár több számodra különösen fontos bibliai idézet?
Talán a 2022-es rendezvényünk vezérigéjét említeném: „Mert megjelent az élet, mi pedig láttuk, és bizonyságot teszünk róla, és ezért hirdetjük nektek is az örök életet…” (1Jn 1,2). Az élet jelent meg Jézus Krisztus személyében. Most, a halál korszakában, járvány és háború idején, amikor két éve azt hallgatjuk a hírekben, hogy hányan haltak meg, mi azt hirdetjük, hogy Jézus az örök élet ajtaja. Rajta keresztül mehetünk az Atyához. Ez az ige az, ami most nagyon a szívemen van.
A János evangéliumából pedig az a rész, amikor Jézus arról beszél, hogy a benne hívők „mindnyájan egyek legyenek” (Jn 17,21). Építse a hidakat ez a támogató szeretet a magyar eklézsiában. De ez csak Jézus személye által valósulhat meg.
Híd, 2022/4.