„A kor nyelvén kell megfogalmazni az evangéliumot”


Az egyháznak ki kell lépnie a „templomi gettóból”, és a kor nyelvén kell megfogalmaznia az evangélium üzenetét, amelynek közvetítéséhez hozzátartozik a rádió használata is – mondta Szeverényi János lelkész, a Magyarországi Evangélikus Egyház rádiómissziójának igazgatója szerdán.

A szervezet vezetője annak kapcsán beszélt erről, hogy református és evangélikus lelkipásztorok részvételével négynapos missziói konferencia kezdődött Piliscsabán.

Szeverényi János kitért arra, hogy hetente félórás evangelizációs műsorokat készítenek, amelyeket egyházi és kereskedelmi rádiók vesznek át. Nemcsak szoros értelemben vett bibliai témákat dolgoznak fel, hanem irodalmi, egyházi énekeket megszólaltató és beszélgetős műsoraik is vannak.

A három félállású alkalmazottal és egy teológus külső munkatárssal dolgozó rádió működéséről folyamatosan tájékoztatják az érdeklődőket havilapjukon keresztül is, az elhangzott műsorok szövege pedig nyomon követhető az evangélikus egyház honlapján. Újítási terveik között említette, hogy a műsorokat felteszik netrádióra, így azok a világhálón is hallgathatók lesznek.

Az evangélikus lelkész tájékoztatása szerint a konferencián beszámol tapasztalatairól Juha Awinen finn evangélikus lelkész, aki korábban Horvátországban vezetett missziót. Rácsok András, a Tiszáninneni Református Egyházkerület médiafelelőse a miskolci református rádió eddigi működéséről tart majd előadást.

Szeverényi János elmondta, a Magyarországi Evangélikus Egyház 1945-ben kezdte rádiómissziós tevékenységét, a pártállam kialakulása után azonban, 1948-tól évtizedeken át a norvég fővárosból, Oslóból közvetítették adásaikat Kelet-Közép-Európába.

A rendszerváltás után a XVI. kerületben folytatták működésüket, ám az egyházak a lelkész meglátása szerint akkor még nem voltak felkészülve médiatevékenységre. Ma már az Evangélikus Hittudományi Egyetemen külön képzésben tanulják a lelkészjelöltek a médiaismeretet – tette hozzá.

Magyar Nemzet Online, 2008. július 9.