Láttam, aki engem látott
Kárpátaljáról Felvidéken
A sok gond és baj mellett pozitívum, hogy a feldarabolt nemzettest kezd összeforrni. Nagyszerű érzés „csak úgy” átgurulni Felvidékre/Szlovákiába a határon, ahol néhány évvel ezelőtt még sorok álltak, és szigorú, kiszámíthatatlan vámosok, határőrök packáztak velünk. Erdélybe is könnyen átkelhetünk. Ott még állnak határőrök, de egymás mellett a román és a magyar. Több esetben mindketten beszélnek anyanyelvünkön…
Március 20–22-én újra Felvidéken jártam az örösi gyülekezet meghívására. Örös (szlovákul Strážne) hatszáz lelkes falu. Alkalmanként hetvenen (azonfelül a gyermekek) vettek részt a Láttam, aki engem látott című evangélizációs sorozaton.
A témát adó mondat az egyiptomi származású szolgálótól, Hágártól származik (1Móz 16). Miután Ábrám és Száraj Isten helyett akarta megoldani a „szaporodás és sokasodás” programját, Hágárt bevonva az akcióba, összekeveredtek a dolgok. Habár a kor szokása szerint ez törvényes gyakorlatnak számított, nem biztos, hogy amit a törvény megenged, az jó is. (Ez a mai törvények egy részére is illik.) Száraj féltékenyen elűzi a tiszteletlenül viselkedő szolgálót, de Hágárt elűzöttségében meglátja Isten angyala, megszólítja, bátorítja az életre, a folytatásra. Ekkor mondja Hágár: „Te vagy a látás Istene. (…) Én is láthattam itt, aki engem látott.” (13. vers)
Ez az esemény is lehet előkép, utalás az evangéliumra. Jézus olyannak látta korosztályát, mint a szétszóródott, meggyötört nyájat, és ő azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszetteket (Lk 19,10). Ilyen szétszóródottnak, meggyötörtnek tűnik magyar népünk is. Ha nem látjuk is sokszor Istent, ő lát még minket, és van üzenete, bátorítása számunkra. Hiszem, hogy Isten „reményteljes jövőt” (Jer 29,11) akar és tud adni nekünk, csak hallgassunk rá, ha szól hozzánk. A Megváltó a keresztről is látta Máriát és Jánost, de az elcsángált tanítványokat és az egész emberiséget is. Emeljük fel mi is tekintetünket rá! – Sokan nyitottan hallgatták az üzeneteket a kultúrházban és a templomban.
Egyik nap részt vettünk a közelben lévő kisvárosban, Derecskén a Kárpátaljai Református Egyházkerület vezetőinek beszámolóján. Ők a néhány évvel ezelőtt megnyílt ukrán–szlovák határállomáson jöttek át Nagyszelmencnél (Veľké Slemence). Tudvalevő, hogy ezt a magyar falut a kegyetlen határ kettévágta valamikor; a helyiek nem mehettek át például rokonaik esküvőjére vagy temetésére.
Nagy Béla főgondnok szívszorító beszámolót tartott a kárpátaljai helyzetről. Több mint száz magyar férfit vittek már el katonának, hatan haltak meg közülük. A kettős állampolgárság – más anyaországi támogatással együtt – segít rajtuk. Nagyon sokan elmenekültek, főleg fiatalok; munkát vállaltak hazánkban és más európai országokban. Félő, hogy nem mindenki tér majd haza. Kelet-Ukrajnából érkező ukrán menekültek megvásárolják a kárpátaljai házakat, földeket, így is folytatódik a területfoglalás. Sokfelé épülnek az ortodox templomok.
A Kárpátaljai Református Egyházkerület hetvenezer tagja (közöttük néhány megmaradt evangélikus) száznyolc gyülekezetben él. Működtetnek szeretetotthont, árvaházat, iszákosmentő missziót, szociális konyhákat, krízisállomást és négy iskolát. Az ukrán állam nem támogatja az egyházkerületet és intézményeit; e téren is a magyar kormány nyújt segítséget.
Élelemhez hozzá lehet jutni, de a pénz, a hrivnya értékét veszítette. Egyhavi nyugdíj tíz-tizenkétezer forintot ér. A híradásokból is tudjuk, hogy összefogtak a hazai és határon túli egyházak, segélyszervezetek. A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház is jelentős segítséget ad. Aki szeretne ezekben az akciókban részt venni, megteheti, ha bekapcsolódik például az Ökumenikus Segélyszervezet programjába. Ahogy a Híd magazin idei első számában is megírtuk, az őszi országos evangélizáció perselypénzét a munkácsi gyülekezetnek adtuk.
Isten látja Kárpátalját – nézzünk mi is az ő szemével!
