Beszámoló az Evangélikus Missziói Központ szolgálatáról – 2009.
„Ne nyugtalankodjék a ti szívetek…”
Állami rádió (Kossuth)
A 30 perces evangélikus programból a Rádiómisszió 5 percet szerkeszt „Missziói percek” címen. 250-300 ezer ember hallgatja a műsort kéthetente.
Műsor után telefonügyeletet tart Hulej Enikő. A hívók nagy része a programban elhangzott rejtvényt fejti meg, de nem ritka a lelkigondozói beszélgetés és az elhangzottakkal kapcsolatos visszajelzés, érdeklődés. Szorosabb lett a munkakapcsolatunk a szerkesztőkkel.
A rejtvénykérdést már többnyire mi adjuk. A kérdések kiválasztásánál szempont, hogy ne legyen túl könnyű, illetve hogy a Biblia fellapozására késztesse a megfejtőt.
Minden ügyelet után e-mailes összesítés készül.
2009-ben 451-en telefonáltak, ezekből 26 volt hosszabb, lelkigondozói beszélgetés.
Több olyan hallgató van, akit folyamatosan kísérünk.
259 levelet, kazettát, könyvet, iratmissziós küldeményt küldtünk a műsorban elhangzott rejtvények megfejtőinek.
Ehhez jön a Híd magazin rejtvénymegfejtőinek küldött 33 jutalom is.
Helyi rádiók
9 helyi rádiót látunk el hetente 30 perces magazinműsorral.
Ezek a rádiók 34 nagyobb településen sugározzák a programot.
Határainkon túl élő magyarok is hallgatják adásainkat.
Heti műsorunkat a cigányrádió (Rádió C) is sugározza.
A Szent István Rádió, a Corvinus rádió és a Régió Rádió nagy lefedettséggel (100-200 km-es körzetben) sugároz.
Az egri Szent István Rádió ismétli is az adásunkat.
2009. év elején négy új rádióval alakult ki munkakapcsolat. (melléklet)
Határon túli magyar rádiómissziók támogatása
Ebben az évben is segítettük anyagilag, technikailag és lelkileg a határainkon túl élő testvéreink szolgálatát:
Szlovákia (Felvidék), Románia (Erdély), Szlovénia (Muravidék), Ukrajna (Kárpátalja).
Isten utat nyitott a cigányok, ruszinok, ukránok, oroszok, románok felé is.
A Híd magazint, kazettákat és más kiadványokat is eljuttatjuk a testvéreknek.
Az Evangélikus Belmissziói Baráti Egyesület őszi programja is a Kárpát-medencei testvér-gyülekezeti kapcsolatokról szólt.
Találkozás hallgatókkal, szolgálatok
Megtartottuk Piliscsabán teltházzal nyári konferenciánkat.
Érkeztek vendégek Romániából, Ukrajnából, Szlovákiából is.
Találkoztunk a határaink mellett élő testvéreinkkel és a rádióprogramjainkat hallgatókkal is. Minden korosztály képviselve volt.
Gyülekezeti szolgálataim alkalmával beszámolót tartok a rádiómisszióról és elviszem kiadványainkat is.
2009-ben 60 gyülekezetben, 37 szervezetben, fórumon, konferencián, 120 alkalommal szolgáltam igehirdetéssel, és 45 előadást tartottam.
Kazetta- és CD-misszió
Több új kazettát, CD-t is készítettünk:
Missziói percek VII–VIII. (Kossuth rádió)
A hit hallásból van sorozat: Ordass Lajos (2.), Sréter Ferenc, Túróczy Zoltán igehirdetései
Kiadjuk a nyári rádiómissziós konferencia és az őszi országos evangélizáció anyagát.
Az Ifjúsági Bizottsággal együtt adtuk ki az Új ének 2. CD-t.
Fizetség nélkül készítettük el a csabacsüdi ifjúság CD-jét, amit adománygyűjtés céljából készítettek.
Egyházunk a készülő reformációi évfordulóra Luther-rajzfilmet készít. A hangfelvétel stúdiónkban készült.
Híd magazin, iratmisszió
Ötezer ötszáz példányban jelenik meg a Híd evangélikus missziói magazin. Sok a pozitív visszajelzés.
A regionális rádióműsorban elhangzott interjúk közül a legjobbak a Hídban is megjelennek.
Élő víz könyvsorozat új darabjai:
4. Vak voltam, most látok – evangélikus bizonyságtétek
5. Philip A. Clarke: Jézus a Tescoban – Szeverényi János: Megtérsz vagy meghalsz
Honlap
Honlapon letölthetők a műsorok, igehirdetések. Gyülekezeti munkában használják több helyen műsorainkat, más felekezetek is.
Megtekinthetők a programokról készített fényképek, a Híd magazin és más kiadványok. Látogatóink száma 2009-ben 28 209 (2008-ban 30 685). Ősszel vírustámadás érte honlapunkat, ezért egy ideig nem volt elérhető. A letöltött fájlok mérete: 384 328 (2008-ban 792 861) MB. Év elején átálltunk egy sokkal inkább felhasználóbarát mp3-as formátumra, így kisebb méretű hanganyagok kerülnek fel a weblapra.
Munkatársak
Bálint Józsefné férje betegsége miatt év elején kilépett.
Györe Balázstól és könyvelőnktől, Kisné Mártától év végével megváltunk.
Bevontuk „külsősként” Győri Dávidot, Kőháti Dórát és Szegfű Katalint.
Új könyvelő Metzler Vilmosné Marika, pénztárosunk Galgóczi Andrásné Irén.
Szeverényi Jánosné munkatárs, Hulej Enikő rádiós munkatárs néha erőn felül is végzik munkájukat.
Keresünk belső pénztári ellenőrt.
Egyéb megbizatásaim
Az MEE Ifjúsági Bizottságának, a Zsinatnak, a MEÖT Missziói Bizottságának és az Apológia Kuratóriumának tagja
Evangélikus Belmissziói Baráti Egyesület (EBBE) lelkészi elnöke
Magyar Evangéliumi Szövetség (Aliansz) alelnöke
Szentírás Szövetség tiszteletbeli elnöke
Tervek – 2010
CD, kazetta
Lázár Attila 2.
A hit hallásból van sorozat folytatása.
Tervek: Kis János, Scholz László, Balikó Zoltán, Józsa Márton, Danhauser László, Laborczi Zoltán…
Győri János hangjátékait tesszük fel a honlapunkra.
Missziói percek folytatása
Széllelbéleltek együttes
Konferencia, országos evangélizáció…
Netrádió
Segítséget, támogatást nem kaptunk a beinduláshoz.
Munkatárs-utánpótlás
Erősítjük a Missziói Bizottság közreműködésével is a Hittudományi Egyetemmel a kapcsolatot.
Önkéntes toborzást tervezünk.
Néhány idei program – 2010
március 23–24. missziói konzultáció, Piliscsaba
május 15. kerületi missziói nap; Bonyhád, Kissomlyó, Salgótarján
június 18–20. férfikonferencia, Piliscsaba
július 4–7. missziói konferencia, Piliscsaba
július 8–11. külmissziói konferencia, Piliscsaba
július 14–18. Szélrózsa, Szarvas
július 30.–aug. 3. cigánykonferencia, Orosháza-Szentetornya
október 9. országos evangélizáció, Deák tér
november lelkészkonferencia az evangélizációról
Mindenért SDG!
Budapest, 2010. január 12.