Hang

Jellemző mai „hangos” életünkre az a szituáció, amelyben írom ezt a cikket. Kelenföldi Bocskai úti irodánkban ülök a számítógépnél, a készülék fölött kitekintve az ablakon látom a hat sávban robogó autókat, dübörgésüket csak kicsit tompítja a dupla ablak. Délelőtt 9 óra 18 perc van, már elkezdődött az ügyelet lelkészi hivatalunkban. Este, a viszonylag csendesebb időszakban szerettem volna írni, de 1/2 10-ig tartott a „műszak” és utána már csak a hírek és az Aktuális megnézésére maradt némi zsibbadó figyelmem. A cikk leadásának a határideje 3 nappal mögöttem van. Tehát, gyerünk, írjunk, ha zaj is vesz körül!

Közben megérkezik hitoktatónk, majd röviddel utána pénztárosunk, akivel futva megbeszéljük a napi helyzetet és már jön is első embertestvérünk, aki használt ruhát vinne három gyermekének. Milyen szépen elterveztem, hogy írok majd a CSENDRŐL, amelyben meghallhatjuk Istenünk HANGJÁT. Hogy lehet ekkora zűrzavarban írni?  De valóban nem lehet így írni? Hiszen egy ilyen írásnak igaznak kell lennie. Arról kell, hogy szóljon, hogyan élünk, miben élünk és eljuthat-e hozzánk a HANG, az egyetlen, amely istenien emberi, amely utolér, megszólal ebben a mi zajártalmas, zavaros világunkban. Lehet azzal érvelni, hogy Isten csak a csendben szólal meg, hogy vonuljunk be „csendesszobánkba” és ott „hallgatózzunk”. Igen, ez mind szép és igaz, de én most arról szeretnék írni, hogy Isten annál irgalmasabb és „maibb”, minthogy kivárja ezeket a megszentelt csendperceket.

Isten a mai világban, a mai helyzetet ismerően szólal meg. Az utcán, a hatsávos őrületben, a liberális, infantilis RTL Klub TV reggeli adásában, amikor a Promise tagjai mai hangon beszélnek és énekelnek néhány percig és utána jön a Libresse és az orosz válság, meg Clinton zipzár sztorija. Isten hangja hallható a VIII. kerületi drogos-piás-kurvás-maffiás-bérkoldusos flaszteron „terézanyás”, családsegítős követek által. Isten hangja szólal meg, ha otthon idegkimerülten üvöltenek, veszekednek, vagy halálos némán hallgatnak; és akkor eszedbe jut egy gyenesi „üzenet”, egy ige pl. hogy bűneinket vitte a fára, vagy átokká lett az átkozottakért, vagy halld meg Uram HANGOMAT, hívlak!

Mert nekünk is van hangunk, mi is megszólalhatunk. Sok értéktelen, értelmetlen, tisztátalan gonosz szavunk helyett VÁLASZOLJUNK ISTEN MINKET KERESŐ, HÍVÓ HANGJÁRA: „Ádám hol vagy?”  „Jöjjetek énhozzám mindnyájan!” „Aki énhozzám jön, semmiképpen ki nem vetem.” Jézus azt jelentette ki saját HANGJÁRÓL, hogy a „juhok ISMERIK A HANGJÁT” (Jn 10,4). Jézus hangja, a jó Pásztor hangja semmivel össze nem téveszthető, keverhető. Csak a nagy „technikus”, a sátán, a diabolos próbálkozik ördögi keverőpultjánál. Kérlek, figyelj a hangzavarban is Jézus neked szóló üzenetére! Az Ő hangja, üzenete pedig így szól: „Szeretnélek megtalálni, magamhoz ölelni, bűneidet megbocsátani és elvenni, sebeidet, sérüléseidet meggyógyítani. Elveszett, elcsángált, bűnnel bepiszkolódott birkából tiszta, fehér bárányt teremteni.” Hiszed-e hogy számodra is van újjászületés, gyógyulás?

Egyházi ifjúsági életünkben sok nagyszerű program, élmény szolgálat van. Ez mind jó és szép, de feltétlenül gondolj Jézus szavára: „Szükség néked újonnan születni!” (Jn 3). Az újonnan születés Istentől jövő teremtés. Ezt semmilyen vallásossággal, szolgálattal, intellektuális kultúrprotestantizmussal vagy „bulival” nem pótolhatod. Válaszolj Jézus hívására! Szükséges, hogy a pásztor és a bárány között legyen kommunikáció. Isten a vele való szeretetkapcsolatra teremtett téged is. Ez azt is jelenti, hogy lényünk, egzisztenciánk, hangunk találkozhat, egyesülhet az Ő lényével, egzisztenciájával és HANGJÁVAL.
Isten felkínálja számodra is a harmóniát, a SZÜM-FÓNIÁT (=együtthangzás) Csodálatos ajándék ez!

Hang – evangélikus ifjúsági újság