„Az Úr trónol az áradat fölött, az Úr erőt ad népének.   
Az Úr megáldja népét békességgel.” (Zsolt 29,10–11)

„Krisztus se szenvedett annyit a kereszten, mint én”, hangzik a keserű megállapítás szenvedők ajkáról. Aki tapasztalta már életében az „áradat” erejét, az nem fölényeskedik a szenvedést, a próbát átélővel szemben. Az áradat, az özönvíz többféle formában jelentkezhet életünkben: betegség, halálfélelem, magány, szerettünk szenvedése, halála, családi feszültségek, öngyilkossági kísértés, a hitetlenség pokla stb. „A halál árnyékának völgye”, „a nagy mélység”, „a halál köteleinek” szorítása. Aki ezeket átélte vagy átéli, tudja, hogy mindez nem „szép” zsoltár, hanem kemény valóság, amikor az ember eljut erejének, tűrésének a határáig és úgy érzi, hogy nem bírja tovább. Végleg összecsap az áradat a feje fölött.
„Az Úr trónol az áradat fölött”. Az élő Isten Ura a káosznak, a háborgó tengernek, a halálnak!

„Térj magadhoz, drága Sion,
Van még neked Istened!
Ki Atyádként felkaroljon
S szívét ossza meg veled.” (263-as énekünk)

Nagy örömhír a jánosi Ige: „bár a szívünk elítél, az ISTEN MÉGIS nagyobb a mi szívünknél.” (1Jn 3,20) Erősebb minden „áradatnál”!
Azt természetesen Isten színe előtt őszintén át kell gondolnunk, hogy az „áradat” miért jelentkezik életünkben. Lehet, hogy bűneink logikus következménye, jogos ítélete (özönvíz). Lehet a bűn, a sátán, a világ hatása életemre, de lehet Istentől megengedett próba, józanítás, formálás is. Nem mindegy, hogy miről van szó, de nem is lehet mindig ezeket szétválasztani. Viszont az tény, hogy az Úr tud róla, fölötte áll, nem egyszerűen „trónol” mozdulatlanul, közömbösen nézve vergődésünket, hanem „az Úr erőt ad népének”.Óriási isteni dünamisszal, erővel megadja a szabadulást. De ehhez elengedhetetlenül szükséges az igazi, őszinte megtérés, bűnismeret és bűnbánat. Kérés, zörgetés, kiáltás.
A kereszten az egyik lator őszintén vallja: „Mi ugyan méltán”. (Lk 23, 11) Az tény, hogy a szenvedőnek elsősorban szeretetre van szüksége, de ezzel a megtérés szükségességét nem lehet figyelmen kívül hagyni. Az ilyen megtérést az Isten megáldja tőle való születéssel.

Akiben így valóságosan megszületik az Ő uralma, ország, az tudja, mit mond, amikor így köszön: „Erős vár a mi Istenünk!” (Zsolt 46) Nem „álomvár” vagy „kártyavár”, hanem az élő Isten mozdíthatatlan királysága bennem, ami az áradat közepén is biztosan áll (bárka). Erre sok-sok elődünk élete is bizonyíték: Pál apostol, vértanú keresztyének, Luther, Albert Schweitzer, Sztehló Gábor, Bonhoeffer, Martin Luther King, Kolbe atya és még sokan.
Ebben a sorban te is ott lehetsz, testvérem! Ez nem kivételes „avatott” szenteknek adatik meg, hanem bármelyikünknek, aki „hisz a Fiúban”. Ennek természetes következménye, hogy „az Úr megáldja népét békességgel”.
Nem azt mondja az Ige, hogy a hívő embert nem éri el az áradt, hanem azt, hogy emberfeletti erőt, békességet kap az igazán megtérő. Békességet, amely csak Tőle jön, amely nem világi eredetű, meghalad minden értelmet, és nem múlik el.

Tehát igaz-e az, hogy Krisztus se szenvedett annyit a kereszten, mint sokan állítják azt magukról? Ha a lényeget kihagyjuk, igaz is lehet. Sokan éltek át hasonló testi szenvedéseket, mint Krisztus. De a lényeg az, hogy a szent, bűntelen Isten Fia vállalta önként az átkot, a poklot, bűneink büntetését értem és érted. Így lett kiváltónk, Megváltónk a bűn, a halál, az ördög hatalmának sötét birodalmából!
Az Isten annyira szeret téged is, aki ugyan méltán szenvedhetnél bűneid miatt örökkön-örökké, hogy egyszülött Fiát adta oda érted kínra, halálra.

Szeretett Testvérem! Az Isten nem ember, hogy hazudjon, nem csap be. Nem Benne van a hiba. A halál árnyékának völgyében is keress, kérj, zörgess, kiálts, és teljesen bízd rá magadat a könyörülő Istenre! Ennél többet ember nem mondhat.

Evangélikus Élet – Élő víz, 1988.