Gondolatok 1989. március 15-én
„Az igazságosság felmagasztalja a népet, a bűn pedig gyalázatukra van a nemzeteknek.” (Péld 14,34)
„Boldog nép az, amelynek az Úr az Istene!” (Zsolt 114,15b)
„A keresztyén hit zavartalan forrásán megtisztult erkölcsi jó a legegészségesebb és leghosszabb életidőt ígérő alapja a nemzetnek.” (Széchenyi: Hitel)
Vannak keresztyének, akik a nemzeti kérdést, a hazaszeretetet, így az ezzel kapcsolatos márciusi ünnepet is „politikai” területnek fogják fel, amelyhez Isten gyermekeinek semmi köze. Az a tapasztalat, hogy az érzékeny kérdésekben a keresztyének általában szélsőségekbe esnek, és ezzel Isten ügyének ártanak. Az a tény, hogy sokunknak, akik mai magyar evangélikus keresztyén fiatalnak tartjuk magunkat, elegünk van a konformista teologizálásból, a megnyomorított, élettelen „vallásoskodásból”. De természetesen nem esünk a már fentebb jelzett szélsőségbe sem, amely buzgóságos kegyeskedésben nem érez keresztyén felelősséget földi nemzetéért. Hiszem és vallom, hogy Isten rendelte el földi lakozásunk idejét és helyét.
Ez a világ ma is Isten tulajdona. Isten szereti ezt a tőle elfordult, istentelen világot. Isten számára minden egyes ember olyan fontos, mintha egyetlenként létezne az egész kozmoszban. Istennek ma is az az akarta, hogy MINDEN EMBER ÜDVÖZÜLJÖN, ÉS ELJUSSON AZ IGAZSÁG (vagyis az igazi valóság) MEGISMERÉSÉRE! Nincs olyan emberi vagy ördögi erő, hatalom, ideológia, amely az élő Istent kizárhatná a világ bármely területéről. Hangsúlyoznunk kell azt az egyébként nagyon is egyértelmű igazságot, hogy Jézus Krisztus a világ egyetlen Megváltója, Szabadítója, Reménysége. Ha ezt nem hirdetem szóval és valóságos cselekedettel, akkor antikrisztusi alaphelyzetben vagyok. A magyarság és Magyarország tragikus állapota mögött is a sok tudatos, vagy jó szándékú hazugság és az ebből fakadó hamis cselekedet van. Sok felületi kezelés, mellébeszélés, politikai és egyházpolitikai manőver. Egyházunk szolgálata ma ott kezdődik, hogy teret enged Isten jogos ítéletének saját múltjában és jelenében, ha rászakadnak valóságos bűnei és mulasztásai.
Ehhez hadd adjon evangélikus hitelődünk, Bonhoeffer segítséget, aki nem csupán prédikálta Isten országát, hanem bizonyította is életével és áldozatával: „Az egyház megvallja, hogy igehirdetése az egy Istenről, aki magát Jézus Krisztusban minden időkre kijelentette, és aki maga mellett más isteneket nem tűr meg – nem volt kellően nyílt és meggyőző. Megvallja félénkségét, a nehézségek előli kibúvásokat, veszedelmes engedményeit. Néma maradt, amikor kiáltani kellett volna, mert az ártatlanok vére az égre kiáltott. A hittagadásnak nem állt – akár vére ontásával is – ellene, így vétkes a tömegek istentelenségében. Az egyház megvallja, hogy meggyalázta Jézus Krisztus nevét azáltal, hogy szégyellte azt a világ előtt, és hogy nem állt kellő eréllyel ellen, amikor gonosz célt követve e névvel visszaéltek; Felismeri, hogy Isten nem hagyja büntetlenül azt, aki nevét – mint tette az egyház – ily módon meggyalázza. Csak az egyház Isten előtti megigazulásában, amely az egyházat teljes bűnvallásba és a keresztre feszítettnek alakjába vezeti, létezhet megigazulás a Krisztustól elpártoltak számára.”
A magyarországi keresztyénség súlyosan hozzájárult a mai kaotikus állapotokhoz. Vétkesek vagyunk minden öngyilkosságban, válásban, abortuszban, iszákosságban, narkózásban, hitetlenségben, tömegek megalázásában, megfélemlítésében. Aki ezeket túlzásnak érzi, az szembehelyezkedik Istennek a Golgotán kimondott halálos ítéletével. Még mindig „igaznak” tartja magát, akinek nincs szüksége megtérésre. Az ő végük rettenetes lesz, Isten ezzel az írással lehetőséget akar adni a teljes, igazi bűnismeretre, bűnbánatra, az ó ember halálára, hogy valóban feltámadhassunk egy egészen új életre, szolgálatra. A halálos ítélet előbb vagy utóbb mindenkit elér. Vagy a mában én is Jézussal együtt megfeszíttetek minden egyes bűnömmel, vagy marad a végső ítélet. Voltak, akik a múltban azzal nyugtatták magukat, hogy nehezebb élni az egyházért, mint meghalni. Ez így önmagában nem igaz. Mindenkinek halálra kell adnia önmagát ahhoz, hogy Isten Élőként használhassa.
Az egyház a világnak csak azt adhatja, ami a sajátja, a lényege, ami csak rá bízatott. Ez pedig az evangélium. Az emberek mentése az örök élet számára. Isten minden egyes lélekkel el fogja az egyházat számoltatni. Természetesen a keresztyének nem csupán kötetlen módon evangelizálnak a világban. Szükség van az evangélium által meghatározott tanárokra, munkásokra, politikusokra, de csak úgy, ha előbb az a munkás, tanár, vagy politikus az Istenhez tér. Csak akkor fogom tudni, hogy a császárnak mikor, mit, mennyit kell adnom, ha előtte Istennek megadtam azt, ami az övé: ÖNMAGAMAT!
Magyarországnak Istenre van szüksége! „Ahol az Úr Lelke, ott a szabadság.” (2Kor 3,17)
Evangélikus Élet, 1989.