Mi a bűn?

2002. február 20-án magam is részt vettem a Parlamentben a Vallás a drogmegelőzésben – drogmegelőzés az egyházban témacímű konferencián. Örülök, hogy az Evangélikus Élet legutóbbi száma az ügy komolyságának megfelelő mennyiségű anyagot közölt a programról. Az alábbiakban néhány gondolatomat osztom meg az olvasóval, mint aki már több drogos felé hirdette Isten szabadítását.

Az első kísértés óta alapkérdése ez  az emberi történelemnek. A nagy bukás, bűnbeesés azért történhetett meg, mert a gonosz érvelését elfogadta az ember: „Valóban azt mondta az Isten?", biztos az a bűn, amit Isten annak mond?
Miért ne lehetne egyszer az embernek igaza Istennel szemben?
Ebből következett és következik ma is az Istentől és szavától való függetlenedés: ÉN döntöm el mi a jó és mi a rossz. (Salamon bölcs és értelmes szívet kért az Úrtól, hogy különbséget tudjon tenni a rossz és a jó között.)
Amikor az ember az Istennel való kapcsolatból kiszakítja magát, nem feltétlenül azzal a szándékkal teszi, hogy gonosz legyen. Ellenkezőleg: olyanná akar lenni, mint az Isten. Ez korunk nagy kísértése is. Lásd: New Age.
Feltételeznünk kell, hogy az emberek nagy része jó akar lenni, de saját akarata szerint. Az ember így elveszíti az isteni vezetést, a világosságot, és ide-oda hajtják ösztönei, gondolatai; csapong a jó és a gonosz között. Mindezt azzal együtt teszi, hogy beképzeli magának azt a szabadságot, hogy tud választani. Az Istentől levált ember egyre inkább rabságra jut.

„Minél több szó esik egy-egy korszakban a szabadságról, annál inkább rabszolga módjára, idegen hatalmak szolgálatába befogott az ember, melyekről lehet ugyan, hogy nem tud semmit, ezek azonban éppúgy léteznek és uralkodnak (nem szolgáltunk soha senkinek – Jn 8,33). A bűn idegen uralom, fogság, rabszolgai kötöttség ahhoz, amit gyűlöl az ember.” (Ralf Luther)

Esik szó egyházunkban is a bűnről, de nem mindegy hogyan beszélünk az életünket, örökéletünket befolyásoló valóságról.

Talán ismerjük az alábbi kis anekdotát.
Vasárnapi ebédnél beszélget a férj feleségével.
Férj: Miről prédikált a tiszteletes úr?
Feleség: A bűnről.
Férj: És mit mondott róla?
Feleség: Helytelenítette...

Érdemes ezen kicsit nekünk is elgondolkodni. Valóban olyan egyértelmű, hogy helytelenítjük a bűnt? A diabolos ma is keveri a kártyát. Sokan bedőlnek neki.  A sátán is „hisz Istenben”, sőt akár „világosság angyalává” is átváltoztatja magát. Ez annyit jelent, hogy Istenre, Isten igéjére, szeretetre, türelemre hivatkozva csapja be az embert.
Amikor azon vitázunk, hogy a válás, a homoszexualitás, a drogfogyasztás bűn-e, máris félre viheti tekintetünket a lényegről. A keresztyén ember számára a bűn nem filozófiai, erkölcsi vagy egészségügyi kérdés, hanem bibliai, teológiai. A keresztyén ember alapvető kérdése az, hogy mit mond Isten, és nem az, hogy mit gondol, ír, vagy nyilatkozik az ember – akkor is, ha az az Emberi Jogok Nyilatkozata.

A Biblia megkülönbözteti a „BŰNT” és a „bűnöket”.
A bűn az Istentől távol levő állapot, a bűnök (pl. válás, homoszexualitás, szenvedélybetegség) ennek az állapotnak a következményei: Isten- és emberellenes cselekedetek és mulasztások.
Luther így ír a Schmalkaldeni cikkek-ben a bűnről:
„Isten ismeretének és tiszteletének hiánya.”
Elvetendő tételeknek tartja, „hogy az embernek megvan a szabad akarata, hogy a jót cselekedje és kerülje a rosszat, hogy az ember a maga erejéből tudja cselekedni Isten minden parancsolatát, hogy Isten minden bizonnyal megkegyelmez az embernek, ha az megcselekszi mindazt, ami tőle telik” stb.
Megfontolandó az összegző megállapítása is:
„Az ilyen és ezekhez hasonló tanítás onnan származik, hogy sem a bűnt, sem Krisztust, a mi Megváltónkat nem értik és nem ismerik. Igazi pogány tanítás ez: nem tűrhetjük! Mert ha ez igaz tanítás volna, akkor Krisztus hiába halt meg, mert hiszen sem károsodás, sem bűn nincsen az emberben, amiért meg kellett volna halnia.”

Manapság sokan függetlenítik magukat Isten igéjének igazságától még az egyházban is. Pl.: „a drogfüggő elsősorban nem bűnös, hanem gyógyulásra szoruló beteg.” Ez bibliai szempontból helytelen állítás. Orvosi oldalról lehet igaz, de Isten igéjén nem áll meg ez a megállapítás. Ez humánus, liberális gondolat, de nem keresztyén, evangélikus látás. Miért félünk annyira a bűnt bűnnek nevezni?
Alapvetően azért bűnös a drogfüggő, mert tékozol. Eltékozolja éveit, emberségét, erejét, tönkreteszi környezetét. A statisztikák szerint a legszekulárisabb társadalmakban él a legtöbb drogos. Tehát a drogfogyasztás és más szenvedély összefüggésben van az istentelenséggel, az Isten nélküli állapottal, tehát a bűnnel.
Tudjuk, hogy egy ismert hazai író érvelt néhány évvel ezelőtt az ún. könnyű drogok fogyasztása mellett. Én magam hallottam a televízióban nyilatkozni. Többek között a következőt mondotta: „az igazi szabadság az, amikor az emberek szabadon tönkretehetik magukat”. Micsoda sötét cinizmus ez a liberalizmus köpenyébe bújtatva!

Az elmúlt napokban megkérdeztek egy ismert liberális politikust, hogy mit tenne, ha megtudná, hogy saját gyermeke is él a droggal. Azt felelte, hogy együtt szívná el vele a drogos cigarettát és elbeszélgetnének.
Nem sorolom az elkeserítő, népünket, fiatalságunkat romboló példákat.
Mondanom sem szükséges, hogy ezek az urak nem a klasszikus értelemben vett liberálisok. Sajnos sokan lejáratták ezt a szép bibliai eredetű szót. Ők sokkal inkább libertinisták, szabados gondolkodásúak, akiknek semmi sem szent.
Mit is ír a szótár?
Libertinizmus = 1. feslettség, züllöttség, kicsapongó életmód 2. vallási értelemben, a szabadság hangoztatásával az erkölcsi törvények kötelező erejének tagadása.

Nem azzal szeretem a bűnös, beteg embertársamat, hogy nem beszélek neki a bűnről. Ha a bűn nem növekszik meg jelentőségében életemben, erőtlenné vagy semmivé válik számomra a drága kegyelem!
A legnagyobb kegyetlenség ez a kegyelemre hivatkozó álhumánus vallásoskodás, melynek semmi köze az evangéliumhoz.
„A bűn egymás kölcsönös magára hagyása (!). A bűn minden közösség szétbomlasztása.” (Ralf Luther)
Sokan emlegetik ma Krisztust, mint aki mindenkit szeret, elfogad, mindenkinek mindig, mindent megbocsát. Ez így szintén ördögi féligazság. Isten Jézusban valóban minden bűnöst szeret, de nem csak megbocsát, hanem szabadulást is akar adni! A bűntől nincs azonban addig szabadulás, amíg nem törik meg annak hatalma az emberen. (Róm 6,6.18 kk) Amikor Isten legyőzi a bűnt Krisztus keresztáldozata által („ahol megnövekszik a bűn, ott a kegyelem sokkal inkább bővölködik” – Rm 5,20), akkor a bűn rettenetes kényszerétől is megszabadítja az embert. (Róm 5–7)

Evangélikus Élet, 2002. március 10.