Új nap – új kegyelem

Vasárnap
„Hol vannak isteneid, amelyeket csináltál? Keljenek föl, segítsenek rajtad bajodban, ha tudnak! ” Jer 2,28 (ApCsel 19,26; Mt 17,1–9; 2Kor 4,6–10; Zsolt 40)
Folyik az „istengyártás” ma is. A vízkereszti idő – a világ világosságának eljövetele – utolsó vasárnapján böjt felé tekintve üssön szíven bennünket Isten fájdalmas, féltőn szerető ítélete: hűtlenné lettünk. Az egy, igaz, valóságos Isten helyett magunkban, a pénzünkben, a szerencsénkben, a csillagokban és ki tudja, még mi mindenben bíztunk, hittünk, „min csüngött a szívünk”. Urunk, paráznává, hűtlenné lettünk; könyörülj rajtunk, téríts magadhoz minket!

Hétfő
„Akik szabadításodra vágyódnak, hadd mondhassák mindig, hogy nagy az Isten!” Zsolt 70,5b (2Kor 1,3; 2Kor 3,/9–11/12–18; Lk 6,1–11)
A megtért hívő nem abban különbözik másoktól, hogy hibátlan, hanem abban, hogy már nem akar vétkezni, fájdalmat okoz számára a bűn, a hűtlenség, szabadulni akar, vágyódik Isten szabadítására. Jézus, a Szabadító azért jött, hogy levegye rólunk a bűn bilincseit, hogy kiszabadítson az istentelenség vákuumából, hogy győzelmet arasson a halál és az ördög felett. „Ha tehát a Fiú megszabadít titeket, valóban szabadok lesztek.” (Jn 8,36) Urunk, szabadíts meg minket a gonosztól!

Kedd
„Népem jóllakik javaimmal – így szól az Úr.” Jer 31,14 (Kol 2,9; Jn 1,43–51; Lk 6,12–16)
Korunkban is agresszíven folyik a „beetetés”. A sátán és csatlósai minden szennyet, károsat elénk pakolnak, és a kiszolgáltatott, lelki és szellemi javakra kiéhezett emberiség csak eszik, eszik. Létezik szellemi gyomorrontás, mérgezés is. A káros táplálék helyett Isten is megkínál asztala javaival: „Asztalt terítesz nekem ellenségeim szeme láttára.” (Zsolt 23,5) Mi is ez az isteni táplálék? Az ő közelsége, igéje, drága teste és vére a mennyből alászállt kenyér, amely életet ad a világnak. Urunk, add nekünk ezt a kenyeret, a bűnbocsánat és a szabadulás ajándékát!

Szerda
„Ha elenyészik is testem és szívem, szívemnek kősziklája és örökségem te maradsz, Istenem, örökké!” Zsolt 73,26 (Róm 8,35.37; Jn 3,31–36; Lk 6,17–26)
Akár akarjuk, akár nem, s attól függetlenül, hogy hisszük-e vagy sem, testünk és szívünk előbb-utóbb elenyészik, elfárad, elkopik. „Mulandóvá tette életünket bűneink miatt” – olvassuk temetési liturgiánkban. Egyik nagyapám a halálos ágyán tért meg, és adta át életét Istennek. Mivel nem tudjuk elköltözésünk idejét, térjünk meg ma, amikor még fel tudjuk fogni Isten igéjének üzenetét! Mindent elveszíthetünk földi utunkon, nincs értelme zsebet varrni utolsó ruhánkra, semmit sem viszünk magunkkal, de ha Isten a szívünk kősziklája, akkor megnyertük az örök életet. Uram, kérlek, legyél szívem kősziklája és örökségem örökké!

Csütörtök
„Dicsérlek a gyülekezetben.” Zsolt 22,23 (Kol 3,16; Jel 1,/1–2/3–8; Lk 6,27–35)
„Aki a Szentlélek által énekel, kétszeresen imádkozik.” „Ahol Istent dicsőítik, onnan a gonosznak mennie kell.” Az Istennek átadott, szabaddá lett szívből önkéntelenül is előtör Isten dicsőítése. Sok a panasz, a kesergés még imáinkban is, nem beszélve hétköznapi beszédünkről. Vezessen minket Isten Lelke a hála, dicséret és dicsőítés világába. Ez nem életidegen, elvont miszticizmus, hanem Isten országának jelenléte mindennapjainkban. Urunk, segíts, hogy szívvel, szájjal és életünkkel dicsérjünk téged!

Péntek
„Jónak látom kihirdetni a jeleket és a csodákat, amelyeket a felséges Isten tett.” Dán 3,32 (ApCsel 15,12; Jn 8,12–20; Lk 6,36–42)
Isten jelenléte életünkben a legnagyobb jel és csoda. Aki élő, személyes kapcsolatba kerül az Úrral, annak minden napja jel lesz és csoda, mert Isten él, cselekszik benne és általa. Időnként testünkben is tapasztaljuk Isten gyógyító erejét, de soha ne felejtsük el, hogy nincsen nagyobb csoda és jel a keresztnél és a kereszt következményénél, a bűnbocsánatnál és Istennel való kapcsolatunk helyreállításánál. Urunk, adj elég hitet és bátorságot, hogy hirdessük a tőled kapott jeleket és csodákat környezetünkben!

Szombat
„Ábrahámot választottam ki arra, hogy megparancsolja fiainak és háza népének is, hogy őrizzék meg az Úr útját, cselekedjenek az igazságnak és jognak megfelelően.” 1Móz 18,19 (1Kor 4,2; 4Móz 6,22–27; Lk 6,43–49)
Ez az ige akkor hangzik el, amikor Isten bejelenti Sodoma és Gomora elpusztítását, és Ábrahám könyörög a városokért. Ismerjük a két város szomorú végét: nem volt tíz igaz sem, akikért az Úr megkönyörülhetett volna. Nyugati civilizációnk már rég megelőzte e két ősi várost a bűnben, Isten mégis tűr. A mai Ábrahámoknak is az a dolguk, hogy őrizzék meg az Úr útját, ne engedjenek az istentelen korszellemnek. Urunk, adj erőt, hogy tudjunk az árral szemben is úszni!

Evangélikus Élet, 2005. január 16–22.