Hitvalló keresztyének Kínában

Kínában a XX. század elején komoly misszió folyt, de a Mao Ce-tung-féle kulturális forradalom idején minden misszionáriust kiutasítottak az országból, és a látható keresztyén életet kegyetlen módszerekkel megszüntették. Az elmúlt húsz-harminc évben azonban rendkívüli ébredés tapasztalható, naponta 20-25 ezren lesznek Krisztus követőivé. A keresztyének száma az országban összesen 80 millió. A hivatalos egyházban 20, az el nem ismert, üldözött, „földalatti” egyházban pedig 60 millió a számuk. Utóbbi az őskeresztyénekhez hasonlóan házi gyülekezetek ezreit jelenti. Közülük tömegek vannak börtönben, előfordul, hogy a hatóság egyszerre egy egész gyülekezetet tartóztat le. Hitvalló keresztyéneket ítélnek szabadságvesztésre, kényszermunkára, halálra.
Az elismertség egyik feltétele lenne, hogy a gyülekezet rendelkezzen olyan templomépülettel, amelyben senki nem lakik. Hallottunk olyan, mindössze két iskolai osztályt végzett parasztemberről, aki körül az elmúlt években már tíz gyülekezet szerveződött. Ilyen gyors számbeli gyarapodás mellett ezt a feltételt teljesíteni lehetetlen.
Megrázó, olykor sokkoló, mégis felemelő hallgatni a beszámolót a kínai ébredésről, mártírsorsú testvéreinkről, ahogy jelek és csodák kísérik a Szentlélek munkáját ma is ugyanúgy, ahogyan az Apostolok cselekedeteiről írott könyvből ismerjük.
A finn rádiómisszió segítségével már a legkisebb falvakban sem maradnak képzés nélkül, akik frissen megtértek. Otthonukban hallgathatják a bibliaiskolai tanítást.
Jün testvér (Liu Csen-jing, a kínai házi gyülekezetek egyik legfőbb vezetője, aki maga is tíz évig volt börtönben a kínzást is vállalva Krisztusért, ma Németországban él családjával. 2008. október 4-én Kecelen hirdette az evangéliumot, és bátorította bizonyságtételével a hallgatóságot.

Kínában elhívást kapni nem egészen ugyanazt jelenti, mint Európában. Más következményekkel jár, ha valaki keresztyénné lesz. Az evangélium hirdetése büntetendő cselekmény. Mao Ce-tung idején kiutasították az országból a misszionáriusokat, megsemmisítettek minden Bibliát, azt mondták, hogy legfeljebb a múzeumban lehet Biblia. Most más a helyzet: Mao Ce-tung meghalt, a teste múzeumban van, Jézus Krisztus pedig él, és életeket változtat meg Igéje Kínában is.
A hatóság a forradalmárt, a rendszer ellenségét látja az igehirdetőben. Jün testvér azzal a meggyőződéssel, hogy Istennek kell inkább engedelmeskednünk, ment az evangéliumot hirdetni egyik tartományból a másikba. Ha az egyikben körözést adtak ki ellene, átment egy másikba.
Mások a feltételek is: nincsenek imaházak, csak házi csoportok; teológia sincsen, ott a térdükön tanulnak a teológusok, az árulkodik képzettségük fokáról, kinek kérgesebb a térde. Tanár sincsen, a Szentlélek tanítja a keresztyéneket. Felekezetek sincsenek, csak Bibliát ismerő, Krisztus-követő, hívő emberek. Európában az egyházi tekintély a tanulmányok mennyiségétől vagy a betöltött pozíciótól függ. Kínában ezt a börtönben eltöltött évek számával lehet mérni: aki negyvenkét évi börtönélet után még mindig hűséges, kipróbált hitű keresztyén, annak van tekintélye.
Jün testvér tíz évig élt üldöztetésben. Amikor úgy érezte, hogy kezd belefáradni, akkor kapta a börtönbüntetést – mosolyogva mondja – azért, hogy megpihenhessen egy kicsit.

Társaival kint a pusztában találtak menedéket. Amikor nehéz körülmények között, hidegben, éhezve, családjuktól távol úgy érezték, elfogyott az erejük, egy ének sorain keresztül kaptak új erőt: „Eldőlt a szívemben, hogy követem Jézust, nincs visszaút, nincs visszaút. Ha nincs is társam, követem mégis Őt, nincs visszaút, nincs visszaút.” Egy szívvel döntöttek Krisztus követése mellett. Akkor harminc munkatársával együtt abban a hitben, felismerésben erősödtek meg, hogy nem elég hinni, követni is kell Krisztust, a két dolog nem ugyanaz.
Hitték, hogy Jézus, aki az egyes embert, őket személy szerint meg tudta változtatni, egy egész országot is meg tud.
Semmilyen eszköz nem állt rendelkezésre, hogy valamilyen képzést tudjanak indítani úgy, mint Európában. Csak Bibliájuk volt, de a hatóság azt is elkobozta, ha megtalálta valakinél. Ezért felosztották egymás között harmincan a Szentírást és megtanulták pár hét alatt kívülről az egészet, hogy ne lehessen elvenni tőlük. A börtönben már csak az marad az embernek, ami a szívében van. Az első számú feladat tehát ez volt: mindenki tanulja a Bibliát. Ezen kívül öt pontban fogalmazták meg, mi a teendő:
Késznek lenni bárhol, bármikor imádkozni,
bárhol, bármikor evangéliumot hirdetni,
felkészülni bárhol, bármikor a Jézusért való szenvedésre,
felkészülni bárhol, bármikor a Jézusért való halálra,
és végül késznek lenni a menekülésre, mert ha letartóztatnak, nem tudod hirdetni az evangéliumot, ezért, menekülj, ha tudsz!

Egy evangelizációs alkalmon körülvették őket a rendőrök, a tömeg széle menekült, a közepe nem tudott, ők Krisztushoz kiáltottak. Jün testvér is középen volt. Amikor a rendőrök kérdezték, ki ő, ezt mondta: „Én vagyok a Mennyei Ember, Evangélium faluban lakom, apám neve Teljes Kegyelem, anyám neve Hit-Remény-Szeretet.” A rendőr úgy gondolta, nem normális, de azért elvitte. Jün testvér erőért imádkozott, hogy tudjon bizonyságtevő maradni, ne legyen árulóvá. A Jün név, amit keresztyén testvéreitől kapott, azt jelenti: „Jézus Krisztus bizonyságtevője”, és ő méltó akart maradni erre a névre. Egy hét múlva ezt mondta neki a rendőr: „Nem vagy te Mennyei Ember! Prédikátor vagy!” Mégis rajta maradt ez a név, Mennyei Emberként emlegetik ma is.
Meg kellett hoznia szívében a döntést, hogy kész Krisztust a szenvedésben, sőt akár a halálban is követni. Döntéséhez maga a Szentlélek adta meg az emberfeletti erőt, hogy akkor se váljon árulóvá, amikor körmei alá szúrt tűkkel vallatták. Benne is volt félelem, de erősebb volt a hit, hogy Isten a sötétségben, a szenvedésben sem hagy el. Ismeri erőtlenségünket, ismeri problémáinkat, de Ő nagyobb ezeknél, és az utolsó szó az Övé, bármi történjen is. Tapasztalta Krisztusért a „halál árnyékának völgyét” (Zsolt 23), de tapasztalta azt is, hogy a mi Istenünk élő és mindenkor hűséges. Egy napon a börtönben a következő igét kapta: „Nyitott ajtót adtam eléd, amelyet senki sem zárhat be, mert bár kevés erőd van, mégis megtartottad az én igémet, és nem tagadtad meg az én nevemet” (Jel 3,8). Azt a látást kapta, hogy a börtön ajtaja nyitva van, elindult hát, és azt valóban nyitva találta, senki sem tartóztatta fel, egyszerűen kisétált az utcáig, és beült a börtön előtt várakozó taxiba.
Később megtudta, hogy a tajvaniak ki akarták váltani a börtönből, és mivel a kormány ellenségének bélyegezték, nem adták ki. Az amerikai képviselők is írtak Clinton elnöknek 107 aláírással egy levelet, hogy szóljon ügyében a kínai elnöknek, de Isten nem adta nekik a szabadítás hatalmát, hanem megmutatta, hogy Ő nagyobb, mint a földi hatalmak befolyása és pénze. Az ő csodái váratlanabbak, nagyobbak és gyorsabbak. Mindenféle segítség nélkül kihozta a börtönből.
A börtön és a szenvedés valóság, a problémák és nehézségek megléte az életünkben szintén valóság, de egyik sem nagyobb, mint Jézus. Az a Jézus, aki Jün testvért kihozta a börtönből, bennünket is ki tud hozni megkötözöttségeinkből, problémáinkból.

Újabban sok külföldi hátterű keresztyén gyülekezet születik Kínában, és sok a feszültség közöttük. Amíg a Szentírást olvasva jutottak hitre az emberek, egyszerűen csak keresztyénekké váltak. A külföldi misszionáriusok hozták magukkal a különböző felekezeti teológiákat, látásokat, és emiatt meghasonlás támadt a gyülekezetek között. A helyi pásztorok ezt felismerve közösen akarják a felekezetiség miatt emelt falakat lebontani és együtt figyelni az Úrra.
Magyarországnak is Jézusra van szüksége. Nem a teológiai ismeret és nem a templom tudja megváltoztatni az emberi szíveket, hanem egyedül az élő Krisztus. Fontosak persze az előbbiek is, de a legfontosabb a sorrend: Krisztus követése, az iránta való elköteleződés és hűség. A vallásosság nem ment meg, csak az élő Úr. Ha csak hisszük, de nem éljük az evangéliumot, olyanok vagyunk, mint a langyos víz. Ha életünkben megtűrjük a bűnt, megalkuszunk vele, akkor hiába mondjuk magunkat keresztyénnek. Jézus ebből az állapotból is meg tud szabadítani.
Ha egy ország rossz állapotban van, szükség van „sóra” (Mt 6,13). A Mennyei Atya mindenkit használni akar, aki átadta neki az életét. Ha arra hív el, hogy hirdesd az evangéliumot, nem fog egyedül hagyni, Ő is megy veled. Nemcsak demokráciára van szüksége egy országnak, hanem Jézusra is.
Az egység a prédikátorok és a különböző felekezetek közötti egységgel kezdődhet el. Ehhez kell a Szentlélek tüze. Ahol Jézus Krisztust befogadják, megváltozik az emberi szív, a házasság, a családi élet, a város, az egyház, az egész ország.

Híd, 2008/4.