Istennek terve van a fiatallal

Isten igéjét olvasom szakaszonként Jeremiás könyve 1. fejezetéből a 4. verstől: „Így szólt hozzám az ÚR igéje”.
Az evangelizáció műfajáról talán nem teljesen tiszták a fogalmaink. Hallunk hatásos igehirdetőkről, Billy Grahamről, Cseri Kálmánról és másokról, akikről az a hír járja, hogy meg tudják téríteni az embereket. Pedig egyik ember a másikat nem tudja megtéríteni. Mi nem tudunk hitet adni, nem tudunk életet adni. Bármennyire szeretjük, tiszteljük édesanyánkat, az anyákat, ők sem adnak életet, ők az életet elfogadják, befogadják. Óvják, védik, vagy egyesek bántják.

Mi életet, hitet adni nem tudunk. Legfeljebb asszisztálunk az Isten mellett, az élet gazdája mellett. Ezért amikor eljövünk egy ilyen „intenzív kezelésre”, amikor koncentráltan hirdettetik nekünk az Isten igéje, sokan azt hiszik, azt gondolják, hogy valamit most produkálnunk kell. Már eddig is megtettük a magunkét, mert énekeltünk, imádkoztunk, bizonyságtétel hangzott el és közösen megvallottuk hitünket. Sokszor felszólítanak minket, hogy térj meg, imádkozz, add át az életedet, nyisd meg a szívedet! Testvérek, az evangelizáció nem ez.
Az evangelizáció az, amit tegnap, Virágvasárnap is átéltünk, hogy Jézus akkor is jön, ha hisznek benne, és akkor is, ha nem hisznek benne. Akkor is jön, ha pálmát lengetnek neki, és akkor is végigmegy az úton, ha leköpik, belerúgnak és megkorbácsolják. Sokszor ugyanazok, ugyanazok! A történelemben hányszor „átöltöznek” az emberek, és mégis ugyanazok maradnak. De az Úr Jézus is ugyanaz marad, hűséges marad az isteni, tökéletes szeretethez: Ő jön hozzánk.

Vallásos családban nőttem fel, még templomba is jártunk, de a szívem nem volt az Úré. Apám laikus igehirdető volt, de tizennyolc éven keresztül nem tudott megtéríteni. Pedig sokat imádkoztunk, Bibliát olvastunk, jártunk templomba, házi alkalmakra. Szinte betéve tudtam már bibliai igéket, de a szívem nem volt az Istené. És az Isten egyszer Békéscsabán egy konyhában, egy házi bibliaóra alkalmával a másodperc tört része alatt elvégezte Szentlelke által, amit mások nem tudtak két évtizeden keresztül elérni. Ez az evangelizáció! Pedig azt az alkalmat nem is nevezték evangelizációnak, nem is szólítottak föl engem megtérésre.
Hasonlóan tért meg Pál apostol is. Mi volt a feltétele az ő megtérésének? Kegyes könyvekben olvasunk a megtérés feltételeiről: imádkozz, add át az életedet, bánd meg bűneidet stb. Magamtól nem tudom megvallani, hiszen nem is tartom bűnnek a bűnt. Pál apostolnál a feltétel mi volt? Így olvassuk az igében: „gyűlölködő lihegéssel” ment Krisztus és követői ellen. Vallásos volt, rajongó, de gyűlölte Krisztust. Nem értette az Isten útját. Bár nyüzsgött az egyházban, az élő Istenhez mégsem volt köze. Ezen az úton, ebben az állapotban Krisztus megszólítja, és szíven üti Pált az ige. Ez evangelizáció! Amikor az Úr jön hozzánk. Utána már akkor is imádkozunk, amikor belénk böknek a villamoson, vagy ha kábult állapotban tolnak be a műtőbe, „ha a halál árnyéka völgyében járok is” (Zsolt 23,4), és nem tudom, hogy itt ébredek-e föl, vagy majd ott a mennyei hazában. Ha valakit az Isten igéje szíven üt, életet ad neki, az, az Övé lesz. Abból az állapotból fakad majd az ima, bűnvallás, tanúságtétel, sugárzó élet; minden küzdelem, nehézség mellett és ellenére is.

Tehát Isten igéje szólít meg minket, hiszem, most is. Mit mond nekünk Isten igéje? Hogy menj el fodrászhoz, milyen a hajad, a körmöd, hogy állsz, konfirmáltál-e, mikor fizettél utoljára egyházi adót, merre jársz, mit csinálsz? Nem, nem ezt mondja! Ezt mondja az Isten – és hiszem, tudom, hogy itt, nekünk is egyen-egyenként –, „mielőtt megformáltalak az anyaméhben, már ismertelek”. Ez az Isten szava hozzánk. Nem az, hogy térj meg, hanem hogy az Isten akart téged, tud rólad. Szeretetből szeretetre teremtett! Ő akkor is akart, ha a saját édesanyád nem.
Mindkét szülőm, apám is, anyám is 1922-ben születtek. Mindkettőjüket magzat korukban ki akarták végezni. Ebben az időben mindkét családban meghalt egy-egy gyermek. Ez megrázta a szülőket, és azt mondták, hogy meghagyják ezeket a gyermekeket. Ők lettek a szüleim. Tehát még ilyen – ahogy ma mondják – „gázos” helyzetekben is azt kell mondanunk, hogy őket az Isten akarta. Nem hiszem el, hogy édesapámat, édesanyámat nem akarta az Isten! Csodálatosak az Isten útjai. Van egy nagyszerű kép: a mi görbe útjainkon Ő meghúzza az egyenest. Ez legyen számunkra biztatás: Isten akart minket.

Az egyik legszebb zsoltár a 139., amelyben azt olvassuk, hogy a Teremtő látja a magzat testét, csontjait. Ezt még fokozza Isten, amikor Jeremiáshoz szól, mert azt olvastuk, hogy „mielőtt megformáltalak az anyaméhben, már ismertelek”. Isten akart minket, de ugyanakkor beleszülettünk egy bűnbe esett világba. Hát beleszülettünk, kit hibáztassunk ezért: Ádámot, az Istent, a Gonoszt?
Testvér, az Isten azt mondja, hogy ismerlek téged, szeretlek, akartalak. Fogadjuk el azt, hogy az örökkévaló Isten akart minket és örök életre teremtett. Amikor látta, hogy elszakadt az ember az örök élettől, akkor Ő megnyitotta a kaput ehhez, és adott utat mindnyájunk számára Jézus által.
„És mielőtt a világra jöttél, megszenteltelek”. Még meg sem születtél, képzeld el, testvérem! Nem az az izgalmas most, hogy két éve, vagy öt éve, vagy én most már 28 éve hitre juthattam, megtérhettem, és nagyvonalúan döntöttem az Isten mellett. Hatódjon meg az Isten, a pap, meg a nagymama. (A nagymama hatódik meg ilyenkor leginkább.) Ennél sokkal izgalmasabb és fontosabb az, hogy Isten döntött mellettem. Ennek van ereje. Ezért akik újjászületnek a Szentlélek által, nem vesznek el, mert az élő Isten tartja őket; elvetemült, gyalázatos, gonosz időkben is. Ők tudják, hogy mit mondanak akkor, amikor így köszönnek: „Erős vár a mi Istenünk!”

Kereszteltem egy 46 éves testvérünket évekkel ezelőtt, egy volt munkásőrt. Hitre jutott, megtért, megszabadult és áldott szolgája lett az Istennek. Munkatársak voltunk hét éven keresztül. 53 évesen májbetegségben halt meg. De őt az Isten már ismerte, szerette az édesanyja méhében is. Isten nem akarja, hogy gyerekek, fiatalok, középkorúak megjárjanak nyomorult, méltatlan, gyalázatos utakat. Isten minket tisztaságra, szentségre teremtett, vagyis értelmes, tartalmas, „adó-vevő” életre. „Mielőtt a világra jöttél, megszenteltelek” – az Isten döntött mellettünk. Jó elgondolása van a magzatokkal kapcsolatosan is.
Ha talán utáljuk is hallani, mégis ki kell mondanunk, nagy bajban vagyunk ebből a szempontból is. Tudomásom szerint Magyarországon olyan törvény lép életbe ezen a nyáron, hogy egy 18 éves magyar lány sterilizáltathatja magát. Elég egy szerelmi csalódás, olyankor úgyis maguk ellen fordulnak sokszor az emberek. Bemegy a kórházba, és nem kell semmit indokolni: doktor úr, tegyen engem 18 évesen meddővé véglegesen! És a doktor úr, aki az életre esküdött föl, meg fogja tenni. Őrület! Hol élünk? Ez bizony sátánista program! Életellenes, gonosz, cinikus. Van asszisztencia hozzá, minden van, törvényalkotás, alkotmány, ami kell. Ma is azt hallom a rádióban, hogy hagyjanak minket szabadon élni, mindenkit a maga egyénisége, személyisége szerint. Ne akarjanak bennünket megváltoztatni, fogadják el a „másság”-ot. Tényleg ez kell az embernek? Ez a halál programja, csillogva-villogva előadva! Buli van! Magyarországon, gyerekek, buli van! Ez a halál „feeling”-je. Az ősbűn lényege: hagyjon békén engem az öreg Isten! Ne szóljon bele, hogy mi a jó, mi a rossz, majd én megmondom. Amikor az ember megtérés nélkül akarja megmondani mi a jó, az tragédia, az ember tragédiája. Az ember kiszolgáltatja magát a saját szamárságainak, rossz döntéseinek, és belegabalyodik. Nem elmélet ez, sok konkrét ügyet, esetet, életet látok.

Isten a mai magyar fiatalokat nem olyannak képzeli el, amilyenné a mi korunk próbálja formálni őket: „fogyasztói bábokká”. Ebben a hedonista, materialista őrületben veszítik el igazán a személyiségüket, az igaz szerelmet, a természet szépségének szeretetét. Már nem is tudják, hogy mi az a természet, milyen a mező illata. A VIII. kerületben mikor éreznek az emberek igazi illatot? A „bepörgetett” fiatal nem megy ilyen helyekre, hanem ül a számítógép előtt.
Az ember spirituális lény, méltósága van. Nem az internet, a pornó, a pénz, a hedonizmus, és az ösztönök adják igazi lényegét. Amikor nincs megtért állapotban az ember, rosszabb, mint az állat. Nem olyan, mint az állat, rosszabb. Azt mondta egyik professzorunk, hogy ne szidjuk az állatokat azzal, hogy az emberhez hasonlítjuk őket: részeg disznó, buta szamár… Ők kedves ösztönlények, az ember az egyetlen, aki tudatosan gonosz, és bántja azokat, akik őt szeretik. Bántja pl. saját magzatát.
Kertes házban nőttem fel, ugyanazon az udvaron élt a macskánk és a puli kutyánk. Amikor kismacskák születtek, akkor volt egy láthatatlan határvonal az udvaron kettejük között. Az anyamacskát mintha kilőtték volna, úgy ráugrott a pulira, ha átlépte a vonalat. Szaladt a borzas kutya, hátán a macskával, s a karmolás helye vérzett az orrán. Az volt az egyetlen sebezhető hely a kutyán, megtalálta. Mert „nem adom a kölkeimet”! Nem adom! Ó, Istenem, ha az állat színvonalára el tudnánk jutni!

Nem igaz, hogy bűnben élni laza, semleges állapot. Elveszítjük a bűnben az emberségünket, méltóságunkat, mínuszban létezünk. Nem véletlen, hogy a korszellem is szabadságot ígér, de lenyomja az embert, megalázza. Pedig az igében azt olvassuk, hogy „kevéssel tetted őt kisebbé az Istennél” (Zsolt 8,6). Isten ilyennek akar látni minket.
Az embernek nemhogy emberi, hanem isteni karakterjegyei vannak és lennének. Isteni! Ez annyit jelent, hogy tud szeretni, tudja, mi az igazi szabadság. Értelmét nem atombombák előállítására és más gonosz dolgokra kellene, hogy használja, hanem az élet védelmére. Tud beszélni, jót mondani, nevetni, van alkotóereje, kreativitása. Ezek mind isteni hasonlatossági jegyek. Ezeket a materializmusban, istentelenségben mind elveszítjük, vagy mind negatív módon jelennek meg.

Figyeljünk az igére, hogy mi az Isten akarata a mai magyar fiatalokkal és mindannyiunkkal kapcsolatban. Bizonyára nem az, hogy úgy éljünk, mint egy jószág. Reggel fölkelünk, anyagcserét végzünk, húzzuk az igát, ha egyáltalán van iga, mert most már az igának sincs becsülete. Mert a legbulisabb dolog rafinált módon megszerezni a „lét”, a pénzt, minél többet, minél huncutabb módon. Aztán este ágyba dőlünk, később sírba. Ennyi? A Kincsemnek, a versenylónak szebb, értékesebb élete volt. Eredményeket ért el, képet, szobrot készítettek róla, orvosok dolgoztak körülötte. Eltartott egy teljes stábot, kitüntetései voltak. Isten minket nem ilyen szinten gondolt el, hanem megszentelt és feladatot, küldetést adott.
Karácsony Sándor, a nagyszerű pedagógus tanította a XX. századi fiataloknak, hogy akkor válnak igazán felnőtté, amikor az „én”-ből ki tudnak lépni a „te” irányába és a „mi” valóságába. Azért gonosz és luciferi a mi korunk, mert az individuumot dicsőíti és isteníti. Mindenhez van jogod: tied, ragadd meg, „carpe diem”, élj csak a mának.
A Holt költők társasága című regény és film, ami éveken keresztül nekem is tetszett, bizony ezt ültette be sokak szívébe. Öngyilkos lett a főszerepelő, de nem igaz, hogy az apa kegyetlensége miatt. Azért, mert bepörgették magukat a fiatalok, hogy ragadd meg, tiéd minden, jogod van mindenhez…

Eldobható kultúra: eldobható zsebkendő, eldobható társ, eldobható minden. Egy kicsit használom, egy kicsit járok benne, egy kicsit kipróbálom, aztán eldobom. Miért? Mert jogom van hozzá! Mert kopik, mert nehéz elviselni, áldozatot kellene hozni érte, sírnom kellene a fiamért, a gyerekemért. Legkönnyebb akkor azt mondani, hogy nem ismerlek, nem tudok rólad. Nem hívom föl, nem megyek utána, nem imádkozom érte.
Láttam már számtalan házasságot kivérzett állapotban, és láttam házasságot föltámadni is. Ezt nem hozzák le a hírek a televízióban. Eskettem egy párt a fasori templomban tízévi különélés után. Tíz éve elváltak, jogilag is. Közben felnőttek a gyerekek. Nem bírtunk megszólalni az esküvőn, mert átéltük az Isten cselekvését, hogy halottakból támaszt fel élővé egy házasságot, egy szerelmet. Láttam a gyerekek arcán, hogy nem lehet pótolni ezt a tíz évet, de most mégiscsak az Isten csodát tett. Föl lehet támadni, föl lehet ébredni.

Tehát csodálatos ez az ige, ez a megszólítás, amit olvastunk. Jeremiás mit válaszol? „De én ezt válaszoltam: Ó, Uram, Uram! Hiszen nem értek a beszédhez, mert fiatal vagyok!” Van válasz, van kifogás: öreg vagyok, fiatal vagyok, két állásom van, hitetlen a szerelmem, és így tovább. Telnek az évek, és tékozlunk. De itt nem áll meg Isten igéje: „Az ÚR azonban ezt mondta nekem: Ne mondd, hogy fiatal vagy.”
Önmagában nem dicsőség sem az idős kor, sem a fiatalság. Vannak kedves, jó, elkötelezett, áldott fiatalok, és vannak gonosz, tékozló, üres életet élők is. Sajnos ugyanez van idős korban is. „Ne mondd, hogy fiatal vagy, hanem menj, ahova csak küldelek, és hirdesd, amit csak parancsolok!” Van küldetésed! Ha vállalod, akkor leszel felnőtt. Van, aki hetven évesen sem felnőtt. Ezt azért merem mondani, mert szeretem az időseket, járok hozzájuk, igyekszem betölteni feléjük a küldetésemet. Van, akinek hetven évesen is egyetlen egy témája van reggel, délben, délután és este: ő maga. „Engem nem szeretnek, engem nem látogatnak stb.”
Csak felvillantok egy motívumot: a gyömrői református gyülekezetben láttam egy vak nénit, aki az egyik legáldottabb, legaktívabb gyülekezeti tag volt. Látogatta a rászorulókat. Nem az volt a témája, hogy jaj, én vagyok a nyomorult, és az Isten nem szeret, az emberek sem szeretnek, nem látogatnak engem. Az egyház nem foglalkozik velem! Ezzel szemben hordozta Krisztust szívében, és vak létére tudta mi az, hogy boldogság. „Menj, ahova csak küldelek, és hirdesd, amit csak parancsolok!” Mindegyikünknek küldetése van.

„Ne félj tőlük, mert én veled leszek” – ezt mondja a mai fiataloknak is, és a mai idősebbeknek is. Ne félj! A gonosz csörtet. A 2. zsoltárban olvassuk: „fölkeltek a királyok – a hozzájuk tartozó slepp, a médiájukkal együtt – az Úr ellen és Fölkentje ellen”. De nagyon tudja rázni a láncot a Góliát, hogy röhög, csapkod, üvöltözik!
„Ne félj tőlük, mert én veled leszek, és megmentelek! – így szólt az ÚR. Azután kinyújtotta kezét az ÚR, megérintette a számat, és ezt mondta nekem az ÚR: Én most a szádba adom igéimet!” A sok szamárság helyett. Depressziós, önimádó, káromkodó, mocskos beszéd, üresjáratú vallásos ima helyett. Értelmetlen, gyümölcsöt nem hozó „istentiszteletek” sokasága helyett a te szádba adom az élet beszédét, az élet igéjét.

„Lásd, én a mai napon népek és országok fölé rendellek.” Mi ez? Keresztyén kurzus, keresztyén Magyarország? Nem, félreértés! Hazánk lakosságának mintegy tíz százaléka jár gyülekezetbe. Ez egy pogány ország, testvérek, föl kell ismerni! Ne legyenek illúzióink.
Itt arról van szó, hogy egy húsz éves fiatal is, ha az Úré, akkor küldetése van, és emelkedett állapotban lesz: „vízen jár”. Nem elvont mesék az evangéliumi történetek. Jézus miért járt vízen? Miért íratott meg Lukács evangéliumában az, hogy „skorpiókon fogtok tapodni” (Lk 10,19)? Miért van a Bibliában az, hogy Péter kiszállt a csónakból és járt ő is a vízen? Miért van az ott? Hát érted, semmi másért. Ami megíratott, a mi tanulságunkra íratott meg. Képzeljük el Pétert, a kérges tenyerű profi halászmestert, azt a mozdulatot, amikor életében először a csónakból a vízre lépett.
„Lásd, én a mai napon népek és országok fölé rendellek, hogy gyomlálj és irts, pusztíts és rombolj, építs és plántálj!” Ez az isteni program ma is. Három évvel ezelőtt Cinkotára költöztünk. Hatalmas udvarunk van, a nagyobbik részhez tíz-tizenöt éve nem nyúlt hozzá senki. Áthatolhatatlan dzsungel. Használhatatlan, sőt káros, mert a két szomszéd irányába a szél viszi a gaz magjait. Hetek, hónapok teltek el a gyomlálással, irtással, pusztítással és rombolással. Nem a másik bokáját kell ütni a kapával, hanem a gazt, a gyomot. Tavaszi, böjtös nagytakarításra van szükség.

Az elmúlt hetekben láttam egy 22 éves fiatalembert megtérni, megszabadulni. Csodálatos dolog ez. Hitre jutása után néhány héttel 60 fogvatartottnak a váci börtönben elmondta tapasztalatát. Férfi bibliaórán kiállt az a fiatal, aki még néhány héttel ezelőtt lelkileg olyan volt, mint Lázár a sírban, mumifikálódott, nem volt élet benne. Néhány mondatot mondott a raboknak: az elmúlt hat évben depressziós voltam, másfél éve drogozom és egy évvel ezelőtt öngyilkos akartam lenni. Isten belépett az életembe és megszabadított. Megszabadított!
Ez a fiatalember átélte Isten szabadítását, és már aznap este egy drogos fiatalt lelkigondozott interneten keresztül. Aznap este! Ha a slag rácsatlakozik a vízcsapra, átárad rajta a víz, kiviszi a pókhálót, koszt, port, mindent, és átmosódik, megtisztul, és azonnal átengedi az életet adó vizet. Ennyi. Ezt mondtam a múlt héten egyik fiamnak is: azt szeretném, csatlakozz rá az Isten erejére. Arra van szükséged, kevesebbel ne elégedj meg; de a jelenlevő testvérek se. Nem elég a vallás, nem elég a templom. Isten erejére van szükségünk, jelenlétére a mi életünkben, szívünkben, szánkban, nyelvünkön, hogy Őt hordozhassuk. Hogy áldott, áldáshordozó és áldásközvetítő életünk legyen.

Egy megtérő imát fogunk elmondani. Olvasom, és aki tudja, szívében mondja velem együtt. Ha már megtért, akkor engedje, hogy Isten őt megkonfirmálja, megerősítse.
Ha nem tudod elmondani, hogy megbocsáttattak a te bűneid és szabad vagy a bűn kényszerétől, ha nem tudod elmondani, hogy neked örök életed van, te az Úrhoz mész, az élő Istenhez térsz vissza, ha meghalsz, akkor nem vagy megtérve. Ha te nem tudsz erről bizonyságot tenni, akkor ne halaszd, hogy életed rácsatlakozzon Isten jelenlétére, erejére. Ő szól mihozzánk: „Ha tehát a Fiú megszabadít titeket, valóban szabadok lesztek.” (Jn 8,36)

Úr Jézus Krisztus! Tudom, hogy bűnös vagyok, mert nem veled élek, és nem vagyok méltó a Te szeretetedre és az örök életre. De hiszem, hogy Te meghaltál bűneimért a kereszten, és fel is támadtál, hogy én is meghaljak bűneimnek, és én is föltámadjak, hogy ezáltal enyém legyen az örök élet. Úr Jézus! Most szereteted hatására megnyitom előtted szívem ajtaját. Kérlek, jöjj az életembe! Bocsásd meg minden bűnömet, és szabadíts is meg azoktól. Elveszettségemből, bűneimből hozzád térek, és csak benned bízom. Elfogadom az örök élet ingyenes ajándékát. Kérlek, tölts be Szentlelkeddel, szent jelenléteddel, és mostantól fogva vezesd és urald az életemet. Ámen.

Kérjük és fogadjuk Isten áldását. De most így szól az Úr, a te teremtőd és a te formálód: „Ne félj, mert én megváltottalak, neveden szólítottalak, markaimba metszettelek be, enyém vagy!” Élj tehát ezért békességgel! Ámen.

Zuglói evangélizáció, 2008.