Az időssel

„Heródesnek, Júdea királyának idejében élt egy pap, név szerint Zakariás, az Abijá csoportjából; felesége pedig Áron leányai közül való volt, és a neve Erzsébet. Igazak voltak mindketten az Isten előtt, és feddhetetlenül éltek az Úr minden parancsolata és rendelése szerint. Nem volt gyermekük, mert Erzsébet meddő volt, és már mindketten előrehaladott korúak voltak.
Történt pedig egyszer, hogy amikor csoportjának beosztása szerint papi szolgálatot végzett az Isten előtt, a papi szolgálat szokott módja szerint, sorsolással őt jelölték ki arra, hogy bemenjen az Úr templomába, és bemutassa a füstölőáldozatot. A nép egész sokasága pedig kint imádkozott a füstölőáldozat órájában. Ekkor megjelent neki az ÚR angyala, és megállt a füstölőáldozati oltár mellett jobb felől. Zakariás amikor ezt meglátta, megrettent, és félelem szállta meg. De az angyal így szólt hozzá: Ne félj, Zakariás, meghallgatásra talált a te könyörgésed: feleséged, Erzsébet fiút szül neked, és Jánosnak fogod őt nevezni. Örülni fogsz, boldog leszel, és sokan örülnek majd az ő születésének.” (Lk 1,5–14)

Szeretett Testvérek!

Istennek mindenkivel terve van, a fiatallal, középkorúval, de az idősekkel is. A mai kor nem becsüli az időseket, pedig az időskor nagyon fontos szakasza életünknek. Az évek száma önmagában nem érdem, de feltétlenül lehetőség. Lehetőség a számvetésre, ügyeink rendezésére, tapasztalatink átadására és, a nagy útra való felkészülésre.
Mai igénkben egy kedves, hívő, templomba járó és ott szolgálatot végző idős házaspárról olvasunk: „Igazak voltak mindketten az Isten előtt, és feddhetetlenül éltek az Úr minden parancsolata és rendelése szerint.”
Ilyet kevesekről olvashatunk a Bibliában. Adjunk hálát az ilyen idős testvérekért, nagymamákért, nagyapákért. Őrzöm nagymamám remegő kézzel nekem írt igés leveleit, üzeneteit. Amikor hetente ebédet vittem neki, lesöpörtem a gangot és a járdát, vizet hoztam a kútról, ő leültetett és beszélt hozzám; kedvesen, hittel, szeretettel. Minden szép, érdekes volt körülötte, de leginkább a benne élő Krisztus hatott rám. Ezt csak utólag látom így, de ez valóban így igaz.

Nem mindegy, hogy egy idős ember szereti, áldja környezetét, imádkozik érte, vagy irigykedik rá, elégedetlenkedik, és hibát keres benne. Az idős ember, akiből az Isten békessége, derűje sugárzik, vonzó lesz a környezete számára. Még a fiatalok is szívesen vannak együtt vele.
Kamaszként Békéscsabáról átjártam egy kis faluba dolgozni a fényképész műterembe. Egyszer a kastélyparkban egy kedves idős nénit megkértem, hogy hadd fényképezzem le. Beszélgetés közben megtudtam, hogy ő a helyi plébános húga. Be is invitált egy kis beszélgetésre. Magam sem gondoltam volna, hogy attól fogva gyakori vendég leszek a két öregnél. Mindig örömmel fogadtak, mintha családtag lennék, soha nem akartak megtéríteni, vagy a lelkemre beszélni. Észrevétlenül osztották meg velem mindazokat a kincseket, bölcsességet, élettapasztalatot, amit hosszú életük során az Istennel járás közben összegyűjtöttek. Ők kilencven évesek voltak, én tizenhat. Mondhatnánk, hogy két külön világ, hogyan érthetik meg emberek egymást ilyen távolságból? Sehogy. De ma már tudom, visszatekintve, hogy rajtuk keresztül az Élő Isten keresett engem, az akkor lázadó, hinni nem akaró kamasz gyereket. Sohasem hallottam tőlük, hogy „ezek a mai fiatalok így meg úgy…” egyszerűen csak velük voltam és miközben az idős plébánosnak tartottam a kezét – mert már egyedül nem tudta tartani olyan gyenge volt –, hogy elvégezhesse a liturgiát, megérintett az Isten jelenléte, amely betöltötte a szegényes kis szobát és ennek a két idős embernek minden percét.

Úgy is lehet szolgálni, ha valaki már nem bír tenni szinte semmit, egyszerűen csak éli azt, amit hisz. A letisztult, megharcolt hitű, isteni bölcsességgel megajándékozott, békés, derűs emberek társasága kortól függetlenül vonzó. Az igazi, hiteles dolgokra a fiatalok mindig kíváncsiak voltak. Nagy lehetőségük van az időseknek, hogy a fiatalok elé tudják élni, meg tudják mutatni, vonzóvá tudják tenni az Istennel járást. „Figyeljetek életük végére, és kövessétek hitüket.” (Zsid 13,7b)
Zakariás és Erzsébet igazak voltak és feddhetetlenül éltek, de mégis volt életükben egy fájdalmas pont, egy hiány, amit évtizedeken át hordoztak: nem volt gyermekük. Erzsébet meddő volt. Ismerjük az ószövetségi tanítást erről a kérdésről: „Bizony, az ÚR ajándéka a gyermek, az anyaméh gyümölcse jutalom.” (Zsolt 127,3)
Elképzelhetjük a fiatal párt: hittel, imával kezdték házasságukat és várták szerelemük, szeretetük áldott gyümölcsét a gyermeket. Eltelt kilenc hónap, két év és több… Zakariás talán nyugtatta és biztatta feleségét. Hivatkozhatott Annára, aki a silói szentélyben könyörgött gyermekért, és megkapta Sámuelt. De közben eltelt az élet, megöregedtek és nincs gyümölcse az életüknek.
„Történt pedig egyszer…” Ez Isten munkájára, közbeavatkozására jellemző fordulat a Szentírásban. Eddig így és így folytak a dolgok, de most valami történik, megváltozik. Isten igéje az idős ember életében is tud újat kezdeni. Van, aki hetven, vagy nyolcvan évig is jár templomba, jó keresztyén, feddhetetlen életű és mégis azt kell mondanunk rá, hogy „az a neved, hogy élsz, pedig halott vagy” (Jel 3,1). Idős korban is átélhetjük a megtérés örömét, amikor az Úr megérinti az életünket.
Zakariás, a pap végzi a megszokott szolgálatát a templomban. Így járunk mi is templomba, konferenciára, evangelizációra; megszokott módon, becsületesen, de annak reménye nélkül, hogy életünk fájó vagy beteg pontja meggyógyulhat.

A legtöbb embernek, ha hívő is, van ilyen érzékeny pontja, „meddősége”, gyümölcstelensége. Meddő a szeretetben, hitben, imaéletben. Isten Szentlelke által szóljon ma hozzánk erről a kérdésről, mutasson rá hiányainkra, meddőségeinkre és gyógyítson meg minket, tapintson oda az Áldott Orvos, ahol fáj, ahol baj van.
 „Ekkor megjelent neki az ÚR angyala, és megállt a füstölőáldozati oltár mellett jobb felől. Zakariás amikor ezt meglátta, megrettent, és félelem szállta meg.” Érdekes, hogy megijed az angyaltól az idős, tapasztalt, profi pap. Hát nem erről prédikált egy életen át, hogy létezik az isteni dimenzió is, az Örökkévaló belenyúlhat az életünkbe? Ez az, amikor rádöbbenünk arra, hogy mégis igaz a mi hitünk, „van Isten”, Ő pedig él és cselekszik. Sokszor egészen más módon, mint ahogy várjuk, nem azt adja, amit imáinkban a magunk elképzelése szerint kérünk.
Volt egy idős házaspár az egyik szolgálati helyemen. Amikor a bácsit a kórházban meglátogattam, csak egyetlen dolgot tudott mondogatni: „tisztelendő úr, jaj, csak meggyógyuljak!” Tényleg ez a legfontosabb a halálos ágyon, hogy Isten tegyen csodát és gyógyuljak meg? Mi van akkor, ha megteszi és meggyógyítja? Még néhány évig folytatja gyümölcstelen életet, aztán úgyis meg kell halni egyszer, ezt mindnyájan tudjuk.

Emlékszem egy asszonyra, akinek élő hite volt. Idős korára megvakult. Az ember azt gondolná, hogy belekeseredik a helyzetbe, egyedül van, nem lát, segítségre szorul. Mindenki fél attól, hogy ilyen helyzetbe kerülhet. Ez az asszony, mivel az Úrral járta az életét, tudta, hogy a mi állapotunk nem a körülményeink, bajaink, betegségeink függvénye, hanem csakis attól függ milyen a személyes kapcsolatunk az élő Istennel. Bizonyára nem örült annak, hogy megvakult, de mivel egyszer átélte, hogy mit jelent az, hogy a „vakok látnak”, testi szemei megvakulhattak ugyan, de ezt a belső látást, hogy mi az igazán fontos, nem veszítette el. Nem őt kellett látogatni és vigasztalni, hanem ő járt rendszeresen a gyülekezet tagjaihoz bátorítani és vigasztalni másokat. Ebben az állapotban is gyümölcstermő életet tudott élni.

 „De az angyal így szólt hozzá: Ne félj, Zakariás…” Az angyal, a küldött hirdeti, közvetíti Isten üzenetét, ami így kezdődik: Ne félj! Ne rettegj Istentől, Ő jó, jó elgondolása van életed felől. A gonosz félelmet kelt, lenyom, megaláz, Isten békét ad, felemel, méltóságot ad és megáld.
Amikor egy váratlan esemény kibillent a megszokott kerékvágásból, az első reakciónk a félelem. Jaj, mi lesz most? Különösen idős korban viseljük nehezen a változásokat. Egy életen át mondjuk a Miatyánkban, hogy „legyen meg a te akaratod”. Mégis, ha imádkozunk, többnyire a magunk akaratát, a saját jó elgondolásainkat soroljuk és kérjük magunknak és a szeretteinknek. Ha mégsem úgy, vagy akkor történnek a dolgok, ahogyan és amikor mi elképzeljük, megrettenünk.
 „Meghallgatásra talált a te könyörgésed: feleséged, Erzsébet fiút szül neked, és Jánosnak fogod őt nevezni.” Találkozik Isten szándéka, üdvterve a te hívő, de hiányt és fájdalmat is hordozó életeddel. Akkor, amikor nem várod. Megérint az élő Isten. Erzsébet és Zakariás talán már lemondott a gyermekáldásról, már belenyugodtak, hogy Istennek talán más terve van velük.

Az Úrnál sokszor működnek így a dolgok. Amikor kiengedjük a kezünkből az irányítást, nem konkrét dolgokat sorolunk, hogy mi hogyan történjen, hanem őszintén tudjuk kimondani, hogy legyen meg a Te akaratod, mert bármi is az, biztosan az lesz a legjobb nekem és „üres kézzel” imádkozunk, elengedve elvárásainkat, akkor teret adunk az életünkben Istennek és Ő jön, és cselekszik.
A gyermek neve János, ami annyit jelent: Isten kegyelmes. „Örülni fogsz, boldog leszel, és sokan örülnek majd az ő születésének.” Az igazi öröm az, amit az Úrtól kapunk.
Szeretett testvérek, két dolog az, amiért itt vagyunk a földön, ha idősek is vagyunk: az egyik, hogy még nem vagyunk készen, a másik, hogy dolgunk, feladatunk van. Az isteni terv, akarat, szándék, hogy mi olyanok legyünk, mint Jézus. Tudjunk úgy szeretni, megbocsátani, hogy az Ő vonásai kiábrázolódjanak rajtunk. És van dolga, feladata, szolgálata egy idős testvérnek is: tud imádkozni, telefonálni, simogatni, biztatni, beszélgetni, példát mutatni a szenvedések hordozásában.
A mi külső emberünk romlik, a belső napról napra újul. Egy Istenben élő idős ember előtt megnyílik a horizont, nagy perspektívát kap. „Vénségetekig ugyanaz maradok, ősz korotokig én hordozlak! Én alkottalak, én viszlek, én hordozlak, én mentelek meg.” (Ézs 46,4)

Drága Urunk, köszönjük, hogy neked gondod van ránk egész életünkben. Köszönjük szüleinket, nagyszüleinket és minden idős testvérünket, akiken keresztül megáldottál minket. Segíts nekünk, hogy amikor telnek az évek és jönnek az öregség esztendei, ne keseredjünk el, tudjunk egyre inkább belső emberünk szerint megújulni és elvégezni azt a feladatot, amit ránk bíztál. Adj erőt, türelmet, hitet és derűt idős testvéreinknek. Legyenek áldottak! Ámen

Zuglói evangélizáció, 2008.