A tékozló fiú (Lk 15,1–3; 11–32)

Mai magyar átlagcsalád. Apa jó szándékú, szereti fiait. Keresztyének. István, az otthonmaradt fiú, a vallásos, jó gyerek. Ő már így született. Nála mindig minden a helyén van, mindenre van válasza, de alapvetően egoista, beszűkült. Gábor, a „tékozló”, magányos. Génjeiben hordozza a szabadságot, de még kiforratlan, kamaszos. Nem találja a stílust, kontaktust környezetével. Érzi, hogy az élet nagyobb titok, mint ahogy azt a szülők, az iskola, vagy az egyház bemutatja. Állandó konfliktusban él. Anya, a drága-jó-megértő-vallásos.

Szereplők: Apa, Anya, István, Gábor, haverok (6-7), zenekar, orvos, pszichológus, Kati

1. jelenet

Vasárnapi ebéd. Nem tudják elkezdeni, mert Gábor nem kelt fel.

Apa: Mi van Gáborral?
István: Döglik.
Anya: Majd szólok neki, biztos fáradt. (el)
István: Persze, fáradt! Amíg mi imádkozunk a templomban – többek között érte is –, addig ő egész délelőtt vakarózik az ágyban és üvöltteti a sátánista zenét.
Anya: Jön már, csak rendbe hozza magát.
Gábor: (álmosan, csapzottan) Szia Apa!
Apa: Jó reggelt! Gyere már kisfiam, nem tudjuk elkezdeni az ebédet.
Anya: Imádkozzunk: Jövel Jézus, légy vendégünk, áldd meg, amit adtál nékünk. Ámen. (Gábor nem mondja, csak az áment, mert az apja a végén ránézett. István ima közben az öccsét méregeti.)
Gábor: Ámen.
Anya: Jó étvágyat! (szednek, esznek)
Apa: Gábor, miért nem jöttél templomba? (Gábor lehajtott fejjel hallgat.)
István: A drága fiacskátok hajnal négykor tántorgott haza. Istentelen barátaival züllött, szégyent hoz a családra, Bibliát sem olvas…
Anya: Pistikém, ne bántsd Gábort, sok a tanulnivalója. Ugye így van, kisfiam? (Gábor nem válaszol.) Gáborkám, miért ne beszélsz? Édesapád is már régen várja, hogy beszélgess vele. Mi csak féltünk téged. Azt akarjuk, hogy Isten útján járj, rendes barátaid legyenek.
Gábor: Jaj, Anya, hagyd már abba!
István: Látod Apa, milyen pimasz!
Apa: Gábor, így nem lehet élni. Próbálj meg egy kicsit magadba nézni. Benned is lehet hiba, nem csak a környezetedben. Az iskolában zűrök vannak, nem tudsz elszámolni az időddel, a haverok tönkretesznek. Ez a széles út, a kárhozat útja. Ezt neked tudnod kell.
Gábor: Hagyjátok már abba. Elegem van a sok süket vallásos dumátokból! Nem értitek!? Nem kell, nem kell! Folyton jöttök az erkölcsi prédikációkkal: Isten, templom, üdvösség, kárhozat. Hazugság!!! István is csak szövegel. Tudom, hogy nem igaz az egész, nem őszinte. Mindig István volt a jó fiú, a vallásos. Pfuj! Nekem ez nem kell!!! Persze a fekete bárány, a Gábor, de csak azért, mert nem tudok hazudni, mint ő.
István: (cinikusan nevet, legyint) Istentelen, megy a pokolba.

Anya meg akarja ölelni, de Gábor nem engedi.

Gábor: Hagyjál Anya! Eddig is csak te tartottál itthon, de már ez is kevés! ELMEGYEK! Megőrülök itt, ég az agyam, elmegyek!
Apa: Ezt nem teheted fiam!
Gábor: Adjál pénzt, hogy legalább pár napig ne dögöljek meg! Nekem is jár valami! Engem nem láttok többé, vannak barátaim, akik megértenek. Ti csak a kegyes dumát ismeritek.
Apa: De fiam!
Gábor: Add már azt a lóvét, és tűnök! Nem hallod!? Gyűlöllek titeket az Istenetekkel együtt! Nem kelletek! (üvölt) (Közben megkapja a pénzt és rohan ki.)
Apa – Anya: Gábor, gyere vissza! Szeretünk téged! Nem hallod? Gyere vissza, mindent megbeszélünk! Gyere vissza, gyere vissza!!!

Anya Apára borul és zokog. István ül az asztalnál keményen.

2. jelenet (improvizációkkal)

Gábor egyedül a reflektor halvány fényében. Erős zene. Feketelyukszerű klub képe bontakozik ki. Szakadt haverok, részegek, harsányak.

I.: Gyerekek, itt a Gábris!
II.: Helló öreg harcsa, mi rág benned?

(Gábor szomorú, nem nagyon beszél. Üveget, nyugtatót adnak neki. Kezd belejönni. Repülés, röhögés, vicc. Fizeti az italokat. Beszélgetés.)

I.: Nem voltál templomban, rossz fiú? Miatyánk… (keresztet vetnek)
II.: Szar az egész világ, mindenki hazudik!
(Folyik a buli, a főorvos fia receptet lopott az apjától, ad Gábornak is.
Gábor: Kösz, rendes vagy.
I.: „Édes élet!” 

(Marháskodnak. Munka, iskola, vallás. Nincs értelme semminek. Egyenlakások, kevés fizetés, gyermekvállalás ebbe a világba… Rögtönözve beszélgetnek, a végén kifekszenek.)

3. jelenet

Ébredés a drogambulancián. Magnóról mindenféle hang. Visszatérő felszólítás: Gábor, gyere vissza!

Orvos: Jó reggelt, ébresztő! (Pofozgatja) Hogy aludt?
Gábor: Hagyjon békén! Ki maga?
Orvos: Orvos vagyok, nagyon rossz állapotban hozták be éjjel, segíteni akarok.
Gábor: Ne röhögtessen, nem vagyok vicces hangulatban! Engedjenek el!
Orvos: Nem lehet, ahhoz még túl gyenge. Szeretnék néhány kérdést feltenni. Behívhatom-e az édesanyját? Kint várja a válaszát.
Gábor: Hát ez őrület! Hagyjanak már békén! Nem érti? Nem kell senki és semmi! Semmi bajom, jól vagyok, csak ne próbáljanak segíteni, mert attól aztán rosszul leszek!
Orvos: De mégiscsak az édesanyjáról van szó.
Gábor: Hallgasson már, maga szadista tepsitologató! Küldje el a francba, és maga is lépjen már le, teljesen kikészít!
Orvos: Segíteni akarunk és tudunk is.
Gábor: Én még ilyen sötét orvossal nem találkoztam! Ne ért magyarul? Gyűlölöm magukat a „szent” családommal együtt és nagyon szépen kérem, utoljára, hogy hagyjon békén! Jó?
(Orvos ki.)

Sötét a színpadon. Beszalad a szobába Kati.

Kati: Szia Gabi! Alig bírtam belógni, a koncentrációs tábor ehhez képest szanatórium.
Gábor: Hoztál egy kis anyagot? Már megőrülök, úgy hiányzik!
Kati: Persze! Mit gondolsz, miért jöttem? (Odaadja. Gábor egy pillanat alatt bekapja, jóízűen sóhajt, összehúzza magát.) Remélem, eljössz most velem!
Gábor: Naná! (Nagyon örül, egészen felélénkül.) Te, ezek a hentesek azt élvezik, ha szenved az ember. Tisztára meg lehet itt hülyülni. A rohadt pszichoanlízissel, a degenerált, elvont dumáikkal teljesen teli vagyok. Most már jó, nagyon jó! Drága Katus, repülünk, repülünk. (Katira támaszkodva tántorog kifelé. Furcsa zene.)
Gábor: Most már jó, nagyon jó! Repülünk…

4. jelenet

Buli. Gábor nagyon kemény, józan, szomorú.
I.: Na, öregfej, hogy vagy, meggyógyultál? A pszi-pszi-pszichológus bácsi rendbe rakta a pszi-pszichédet?
Gábor: Nem tudom, mire vagytok annyira oda magatoktól!? Ti is egy nagy szarban éltek. Csak a duma mindig, de úgy éltek, élünk, mint az állatok, még annál is rosszabbul!
II.: Na, ez teljesen begolyózott a diliházban!
III.: Biztos túl sok volt a sokk!
Gábor: Ne marháskodjatok, nem erről van szó! Nem értitek, hogy az egyedüli alternatíva a halál?
I.: Persze, a lakótelepen élő kis átlagpolgár nem szellemi hulla? Vagy az ideológiák követőit és a vallásosokat nem ugyanabba az anyaföldbe kaparják el?
II.: Az egész emberiség átalakul termőhumusszá. Ez a lényeg, csak ez az egy alternatíva van, édesem, a többi hókusz-pókusz!
Gábor: De én ezt nem akarom elfogadni! Az élet nem egyszerűen fizikai és kémiai folyamatok összessége. Valami bennem azt mondja, hogy van megoldás. Ha ennyi undorító mocsok van a világban, nem lehet, hogy ennek ne létezzen az ellentéte is valahol. Azért érezzük állatoknak magunkat, mert ezt elfogadjuk, mert nem akarunk gondolkodni, mint a vakond a járataiban, azt hisszük, hogy csak az létezik, amit éppen érzékelünk.
I.: Na, ezt túlórában is sokkolták! Siess haza, mert lekésel a templomról!
Gábor: Nem erről van szó, nekem nem a templom hiányzik és nem a szüleim vallásossága. Kezd valami megnyílni. Van értelme az életnek, mégpedig az élet maga. Nem egyszerűen a vegetálás, vagy a küzdés, arra egy versenyló is képes. Az élet ennél nagyobb titok. Rájöttem, hogy az embert a tudás és a szeretet teszi emberré. SEMMI MÁS! Ne tudom utánozni apámat, és nem is akarom, de amikor én belerúgtam az ő kiépített szép kis vallásos világába, amikor megsértettem és kiborítottam, akkor ő csak azt kiabálta utánam, hogy szeretlek, gyere vissza. Ez a szeretet. Ezt attól a híres Jézusától tanulta.
I.: Ámen! Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben…
Gábor: Nem érted? Tényleg ezt mondta, pedig belerúgtam. Ez segít, erőt ad, ellenállhatatlanul vonz. Nektek is az a bajotok, hogy a mocskos bulikon kívül semmit nem ismertek. Én megyek, HAZAMEGYEK. Majd keressetek meg! Megyek haza!
I.: Te egyszerűen meghülyültél! Az élet nem ilyen idétlen álmodozás. Nincs szeretet, ez baromság! Az egész rohadt élet üzlet, ez van.
II. Jól beszél. Az erő a legfontosabb, hulljon a férgese! Le az alacsonyrendűekkel! Le a cigányokkal, le a zsidókkal, le a románokkal és főleg le a rendőrökkel a legalacsonyabbrendűbb állatfajjal! (Nagy röhögés.)
I.: Eljön a mi időnk, amikor végre rendet teremtünk ebben a szaros országban! Ki kell irtani a patkányokat!
Gábor: Várjatok, álljatok már meg! Ez így nem igaz. Nem veszitek észre, hogy ez maga a pokol? Igazatok van, mindent átjár az üzlet, a sportot, a művészetet, a szerelmet, mindent. Minden szent dolgot kiárusítanak, de nem igaz, hogy csak így lehet élni. A ti, vagyis az én eddigi látásom se jobb azokénál, akiket utáltok. Egyik sem segít, csak rombol. Nem értitek, hogy létezik egy pozitív erő is?
III.: Jaj, de szépen beszél a plébános úr!
Gábor: Ez végre nem egy vallás, vagy ideológia. Ez tényleg igaz, az egyetlen igazi valóság. Ezt apám mondatából értettem meg. István, a bátyám nem igazán keresztyén, neki erről fogalma sincs, csak azt hiszi, de apában van valami igazi. Most már tényleg mennem kell, remélem, még sokat leszünk együtt! Helló!

5. jelenet

Gábor szakadtan, fáradtan közeledik. Apa szalad elé.

Apa: Kisfiam, nagyon vártalak!
Gábor: Bocsáss meg!
Apa: Ne, ne mondj semmit! A lényeg, hogy itt vagy. Nagyon hiányoztál, szeretünk.
Anya: Gyere Pisti! Itt van az öcséd, olyan jó, hogy megjött!
István: Azt hittem, hogy már nem is él. Most is hogy néz ki. Menjen vissza a drága barátaihoz! A pénzt is elverte.
Anya: Neked is örülnöd kellene, hogy nem lett nagyobb baja. Gábor nagyon messziről jött...
István: Ugyan már, kutyából nem lesz szalonna. Istentelen volt, az is marad! De bennetek nagyot csalódtam, hogy a pártjára álltok! Mindig is tudtam, hogy őt szeretitek jobban. Nekem még pénzt sem adtatok, hogy meghívhassam a barátaimat, ennek a disznónak meg egy fél vagyont adtál, amit persze el is szórt!
Apa: Kisfiam, mindenem a tiéd, te mindig itthon voltál!
(Zene)

1990.