1. A felelős vezetők (lelkész, presbiter, munkatársak) hitre jutott, Lélekkel betöltött emberek, akik igyekeznek megtérésben, szentségben élni. Bűnben élő, megváltozni nem akaró vezető nem maradhat státusában.
A szabadság íze
Az EvÉlet 2008. május 25-i számában megjelent, Megtérsz vagy meghalsz című írásomban tíz pontban fogalmaztam meg a mai időkben megújuló gyülekezetek, egyházak jellemzőit. A tételek és az egész cikk beszélgetést, eszmélődést és vitát is generáltak. Néhány teológiailag téves és személyeskedő megfogalmazástól eltekintve hasznosnak érzem a disputát, mert ezek a ma egyházának legfontosabb kérdései.
Tévednek azok, akik azt gondolják, hogy sanda, ítélkező szándék rejtőzik az első pontban megfogalmazottak mögött. „Nincsen ember, nincsen, ki ne vétkeznék.” (Énekem az Úr című evangéliumi énekek, 17-es ének) „…mindenki vétkezett…” (Róm 3,23) Én is. Megtérésem előtt és megtérésem után is. Nem vagyok rá büszke. Isten irgalmából, küzdelmeken át többször átéltem a megújulás ajándékát. Egy ember sem lehet a másik bírája.
Ugyanakkor tudjuk, hogy a megújuló gyülekezeti élet mögött Isten szuverén cselekvésén kívül megújult életű vezetők vannak. Csak az tudja hitelesen hirdetni a szabadulás és helyreállítás evangéliumát, aki maga is éli azt, amiről beszél. A bűntől, a bűn kényszerétől megkötözött honnan ismerné a szabadság erejét, ízét? Milyen kisugárzása van az „az a neved, hogy élsz, pedig halott vagy” (Jel 3,1b) kereszténységnek?
Az egyház életének a misszió szempontjából a legfontosabb eleme a hirdetett, élő, Istentől jövő ige, üzenet. Nem az igéről kell nekünk elmélkednünk, meditálnunk, hanem az igét kell hirdetnünk, továbbadnunk. Ugyanis Isten szava az, ami szíven üt, hitet ébreszt, bűnöket bocsát meg, megkötözöttségekből szabadít, lelki halottat támaszt fel, és helyreállít.
A templomba érkezők, ha nem tudják is minden esetben megfogalmazni igényüket, valami ilyesmit várnak a lelkésztől. Ezért kell első helyre tenni a belmissziói „stratégián” belül a lelkészek és más felelős vezetők megtérését, megújulását, Szent Lélekkel való beteljesedését. Minden más kérdés – liturgia, stílus, környezet átalakítása, anyagiak – csak ez után következhetnek.
A Keresztyén Ifjúsági Egyesület (KIE – YMCA) a világ legnagyobb ifjúsági szervezete, mintegy harmincmillió tagja van. A szép evangéliumi, missziói kezdet után lassan elvilágiasodott a szervezet jelentős része, főleg Észak-Amerikában, mert olyanoknak adtak kompetenciát, akik nem voltak elkötelezett keresztények. Csak a vancouveri egyesületnek tízezer tagja van, de a Bibliát már nem ismerik, sportcentrumokat, szociális intézeteket tartanak fenn: a keresztény missziót már nem végzik.
A lelki megújulást, ébredést nem lehet megrendelni, de a felelős vezetőknek lelkileg készen kell állniuk a nagyobb munkára.
Az elmúlt évtizedekben azt láttam, hogy ahol a gyülekezet vezetői megtérésben élnek, a lelkész kellő időt fordít a prédikációra való felkészülésre, és igyekszik a maga részéről is jól – ihletetten, érthetően, gyakorlatiasan – beszélni, az áldás nem marad el. Úgy kellene élnünk, mint Ezékiásnak a „Rendelkezz házadról, mert meghalsz…” (Ézs 38,1) üzenet elhangzása után.
Ha nincs lelki megújulás az életünkben, elkezdődik a kompenzálás, a mellébeszélés. Szó kerül mindenről: kortörténet, filozófia, gyermekeink élete, szép vallásos szóvirágok nyílnak a szószéken, de a bűn, ítélet, üdvösség, kárhozat, bűnbocsánat, szabadulás már lekerülnek a napirendről, így az életrendezés is elmarad.
A Schmalkaldeni cikkekben így ír Luther: „…a megtérés a keresztyén ember haláláig tart. Mert egész életében viaskodik a testében visszamaradt bűnnel…”
„Ez az ajándék tisztítja meg és söpri ki naponként a megmaradt bűnöket, és azon munkálkodik, hogy az embert igazán tisztává és szentté tegye.”
„…a Szentlélek nem engedi, hogy a bűn uralkodjék, elhatalmasodjék és kiteljesedjék, hanem megfékezi és legyőzi, és a bűn nem viheti véghez és nem teheti azt, amit akar. S ha mégis azt teszi, amit akar, akkor a Szentlélek és a hit nincsen jelen.”
Ami ma terheli életünket, egyházunkat, annak már elviselhetetlen, súlyos hatásait szenvedjük: családjaink szétesése, szenvedélybetegségek, a történelmi közelmúlt árnyai és mai hatásai, kiégés, depresszió, erőtlenség, tanácstalanság…
Jelzi a kérdés komolyságát az is, hogy a zsinat foglalkozik egyházunk etikai ad hoc bizottságának a lelkészek válásával kapcsolatban megfogalmazott javaslataival, illetve az evangélikus ügynöktörténelem feldolgozásával.
Az Országos Lelkészi Munkaközösség idei témái között található a következő: Hadüzenet az egyházi bűnök ellen. Fabiny Tamás püspök így ír erről (Lelkipásztor, 2008/2.): „Leginkább a szexualitással, az anyagiakkal és az alkohollal kapcsolatos botlásokat szokták az egyházi bűnök közé sorolni, ám a lista ennél sajnálatosan hosszabb. Talán elég, ha utalok a hatalommal való visszaélésre (családban, gyülekezetben), az egyre terjedő számítógép-függőségre, a tanítással kapcsolatos zavarokra, az igazmondás hiányára vagy egyszerűen csak a hanyagságra és a lustaságra.”
Ittzés János elnök-püspök májusi zsinati beszámolójában így fogalmaz: „Lelkészi szolgálatunk általános megfáradása, a lelkészházasságok és -családok válsága mostanában az egyik legtöbbször emlegetett gondunk. Én ezeknek a hátterében elsősorban nem morális, hanem teológiai válságot látok.”
Többen elfogadhatatlannak tartják a megtérsz vagy meghalsz gondolatot. Egyházunk korábbi országos felügyelője egyenesen halálos fenyegetésként értelmezte az EvÉlet június 22-i számában írt cikkében írásom címét.
Testvérek, ez nem valami rafinált térítős, sarokba szorítós riogatás, hanem tény és igazság, a Biblia, a Kijelentés alaptétele. Mindannyian a halálban vagyunk, és megtérés nélkül abban is maradunk! A „Térjetek meg!” felszólítás nem szadista fenyegetés, hanem örömhír az Isten országának jelenlétéről. Térj meg, mert megtérhetsz, van kihez, kaphatsz isteni erőt, szeretetet hozzá. „Jaj nekem ugyanis, ha nem hirdetem az evangéliumot!” (1Kor 9,16b)
Kialakulhat olyan helyzet, amikor egy orvos azt mondja a betegnek: vegye be a gyógyszert, mert különben meghal, vetesse ki a daganatot, mert ha nem, az egész szervezete tönkremegy. Prevenció, lelkigondozás és a határok meghúzása lehet a kérdés kezelésének a kulcsa. Krisztus egyházában mindenkinek helye van, de a bűnök igazolásának, a megátalkodottságnak nincs.
„Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van, aki pedig nem engedelmeskedik a Fiúnak, nem lát majd életet, hanem az Isten haragja marad rajta.” (Jn 3,36)
Evangélikus Élet, 2008. július 6.