Szentháromság ünnepe utáni 8. vasárnap
Jn 8,37–45 – igehirdetési előkészítő

A vasárnap témája: Isten sötétségből világosságra hív – Szeretet által Isten gyermekeivé!

A perikopa háttere

Igénk a Szentírás egyik legkeményebb párbeszédét tartalmazza.
Jézus a jeruzsálemi templomban szikrázó vitába keveredik a „zsidókkal”, akik ott a helyszínen halálra akarják kövezni.
János evangéliumának 7. és 8. fejezete összetartozik. Imádkozva, jegyzetelve olvassuk el lassan. A szöveg néha bonyolult és tömör.
Jézus, figyelve az Atya vezetésére, felmegy Jeruzsálembe a lombsátorünnepre.
Már a 7. fejezet elején érzékelhető a feszültség: „Nem akart Júdeában tartózkodni, mivel a zsidók meg akarták ölni” (1.v).
Testvéreinek megindokolja a felé irányuló harag egyik okát: „Engem gyűlöl (a világ), mert én arról tanúskodom, hogy a cselekedetei gonoszak” (7. v.).

Különös ez a hosszú, fájdalmas vita.
Jézus rendkívül határozott, kemény ellenfeleivel szemben. Szörnyű dolgokat vág vallási vezetők, teológusok fejéhez: „ti őt (Istent, az Atyát) nem ismeritek (7,28); bűnötökben haltok meg (8,21); lentről származtok (8,23); ti atyátoktól, az ördögtől (aki gyilkos és hazug) származtok (8,44); nem az Istentől valók vagytok (8,47).
A vita tartalmi háttere:

  1. Jézus megtörte a szombat törvényét (Bethesdai gyógyítás, 5. fejezet).
  2. Teljes bizonyossággal Messiásnak és Isten fiának mondja magát: „ÉN VAGYOK” (ANI HU, EGO EIMI).
  3. Az „én vagyok” kompetenciával kijelenti, hogy ő a világ világossága és ő adja az élő vizet. Mindkét kinyilatkoztatás összefüggésben van a lombsátorünnep liturgiájával.

Jézus szereti „övéit”, népét, ezért érvel, bizonyít, vitatkozik, fenyeget. Tanít, gyógyít, csodákat tesz, és amikor saját népe, egyháza arcul üti, kitaszítja, életét adja Izraelért.

A két fejezetben olvasható vita a keresztyénség és a zsidóság egymással szembeni érveit is tartalmazza az első század végén. Nem véletlen, hogy János evangéliumában Jézus vitapartnerei a „zsidók”. Olvasunk főpapokról, írástudókról, farizeusokról és a népről is, de többször csak zsidóként említi az író a nem mindig szimpatikus ellenfeleket. Vannak, akik antiszemitizmussal vádolják az evangéliumot ezért, amivel nem értünk egyet.
Mindenesetre se vége, se hossza a Jézus elleni vádaknak:
– félrevezeti a népet
– tanulatlan
– ördögtől megszállott
– „samáriai”, ami annyit jelent, hogy megvetésre méltó és rosszabb a pogánynál
– „galileai”, ők is lenézettek és a várakozások szerint a messiás nem származhat onnan
– Jézusról tudható honnan jön, de a messiás ismeretlen helyről, váratlanul érkezik

Az apa bizonytalan? – Jn 8,37–45

Jézus az igazság szabadító erejéről és hatásáról szól, hallgatói viszont kikérik maguknak a „gyanúsítást”: „Ábrahám utódai vagyunk, és soha nem voltunk szolgái senkinek” (33. v.).
Ábrahám volt az, akit Isten megszólított és egy nép létrejöttét ígérte neki. Jézus hallgatói joggal tartották magukat a megszólított, kiválasztott, megáldott Ábrahám utódainak. Ők nem is lehetnek mások, mint akiknek biztosítva van életük az Örökkévalónál.
Jézus arra mutat rá, hogy a testi származástól és a kiválasztástól függetlenül, a késői utódok lehetnek bűntől megkötözött rabok, foglyok. A begőzölt öntudat hazugságra is ragadtatja az embert: soha nem voltunk szolgái senkinek.
És az egyiptomi vagy babiloni kirándulás…?

Jézus arra céloz, hogy a gyilkos szándék, a gyűlölet és Isten Felkentjének az elutasítása, lehazudása nem egyeztethető össze Ábrahám szellemiségével: „Ha Ábrahám gyermekei volnátok, Ábrahám cselekedeteit tennétek. De ti meg akartok engem ölni… Ábrahám ezt nem tette volna.”
Mit tett Ábrahám? Figyelt az élő Úrra, engedte magát vezetni, nyitott volt az isteni irányításra, Isten új útjaira. Szelíden, örömmel fogadta a mennyei küldötteket. Ábrahám a hit, vagyis az Istennel való élő, személyes, bizodalmas kapcsolat embere volt.
Jézus Isten nyelvén szól („Miért nem értitek az én beszédemet?”– 43. v.), ha hallgatói Istentől származnának, érteniük kellene az ő beszédét.

Az ókori zsidó ember számára többet jelentett a fiúság valósága, mint amit jelent a mai korban. A fiú, a gyermek az, aki hasonlít az apjára, az apa akarata szerint él. A fiú – ellentétben a szolgával, aki elküldhető –, mindig otthon van, az atyai örökségben része van.
A fiú az apa reprezentánsa.
Jézus, mint mindig, a lényegre, a valóságra mutat rá: hallgatói gyűlölete, gyilkos szándéka és hazudozása arra utal, hogy nem Ábrahám és nem az Örökkévaló határozza meg életüket.
(Gyümölcseikről ismeritek meg őket.)
„Mi nem paráznaságból születtünk: egy atyánk van, az Isten.” (41.v.) Értsd Hós 1,2 összefüggésében.

„De amikor eljött az idő tejessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született a törvénynek alávetve, hogy a törvény alatt levőket megváltsa, hogy Isten fiaivá legyünk.” (Gal 4,4–5)
„Akik pedig befogadták, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazokat, akik hisznek az ő nevében, akik nem vérből, sem a test, sem a férfi akaratából, hanem Istentől születtek.”(Jn 1,12–13)
Isten fiává tehát nem a testi származás tesz minket, hanem a „felülről” való nemzetés, fogantatás és születés (Nikodémussal való párbeszéd – Jn 3).

Jézus isteni logikával és hatalommal mondja ki a végső szót: „Ti atyátoktól, az ördögtől származtok!” (44. v.)
Az ördög megneveztetik, és ezt gyűlöli a legjobban. Jézusban megjelent a Sátán méltó ellenfele.
A liberális bibliakritika felelőtlenül mitológiátlanítja a Szentírást, nem gondolva arra, hogy a gonosz egyik legfontosabb eszköze és célja a hazugság. Leghatékonyabban, mint a „világosság angyala” dolgozik. Luciferi szellem, mely büszke arra, hogy „fényt” hoz az embernek. Isten majma, plagizátor, akinek bedőlnek a „nagyon” vagy „agyon”-művelt írástudók.
Mennyire igaza van Luthernak, aki szajhának nevezte a meg nem tért értelmet, amely megcsal és becsap. Ismerjük az állatkerti esetet, amikor a zsiráf ketrece előtt az hangzik el, hogy ilyen állat pedig nincs. Sokan értelmükre, logikájukra építve állítják, hogy személyes gonosz pedig nincs. Ők csak tudják, hiszen belakmároztak az éden fájáról…
Tessék elhinni, hogy Lucifer felkészültebb teológus, mint bármely földi írástudó.
Az újszövetségi szent iratokban azért van annyi „ördögös” sztori, mert Jézus és tanítványai merték megnevezni a gonoszt és harcot indítottak ellene.
Természetesen a tudomány mai állása szerint árnyaltabban láthatjuk a lélektani jelenségeket, de a lényeg, a gonosz karaktere változatlan: hazug és gyilkos.
„Embergyilkos volt kezdettől fogva, … hazug, és a hazugság atyja.” Itt utal Jézus az édeni kísértésre, melyben a gonosz hazugsággal érte el az ember kiűzetését, halálát. Ezt a munkát azóta is végzi.
A hazugságot mindig vonzóan adja elő. Az ember szabadságára, méltóságára apellál, Istennel és az örök renddel szemben bizalmatlanságot ébreszt. Ez a bűn lényege.
Az ördög az igazságot, az alapvető tényeket kérdőjelezi meg, és okoz bizonytalanságot: „Valóban azt mondta az Isten?” Valóban szeret az Isten, valóban halálos játék az Isten nélküli élet, valóban megváltásra van szüksége az embernek? Valóban…?

Gondolatok az igehirdetéshez

Nehezen fogadjuk el az igénkben megnyilvánuló Jézus radikalizmusát, keménységét, igazságát.
Ma sokszor olyan Jézust hallunk hirdetni, aki irányítható, hajlítható, elfogad és úgy is hagy mindenkit amilyen, egy kicsit szenilis, mosolygós, de a lényeg, hogy mindig mindent megbocsát, nem szól bele az életünkbe, nem hív megtérésre, nem mond kemény szavakat, nem ijesztget ördöggel, kárhozattal. Hogy miért is halt meg a kereszten? Hát, mert az események elsodorták, meg hát nagyon szerette az embert…
Ez így kevés, megtévesztő, vagyis ördögi prédikáció.

Igehirdetésünk nem merülhet ki az eredeti helyzetről való „elmélkedésben”, „meditációban” sem, ahogyan ez manapság divat. Jézus nem elmélkedésre küldte ki tanítványait, hanem arra, hogy hirdessék Isten Országának valóságát, erővel és hatalommal, Pál nem azt mondta Timóteusnak, hogy meditálj, hanem hirdesd az igét, állj elő vele bátran!
Hiszem, és tapasztalom, hogy Istennek ma is van szava, üzenete, diagnózisa és terápikus rehabilitációja az övéi felé.
Nem az a lényeg, hogy elmondjuk gondolatainkat, véleményünket (vagy másokét) az igéről, hanem az, hogy meghalljuk, mit üzen a Lélek a gyülekezetnek ma.

Először is szembesít engem, Jézus tanítványát saját életem hazugságaival, gyilkos indulataival. Lehet püspök a dédapám, lehet bekeretezett keresztelési, konfirmációi, esküvői, lelkészavatási bizonyítványom, lehet a cégtáblán, hogy ágostai hitvallású evangélikus és az, hogy ezért a hitért élek halok, ha szívem, indulataim, cselekedeteim elhomályosítják Isten országának ragyogását.
Jézus igéje azt hirdeti számunkra: vigyázz, lehet templomozó életed, lelkészi szolgálatod ördögi, vagyis hazug, célt tévesztett, öntörvényű.

Jézus a templomban, ünnepi gyülekezetnek mondja ki: a ti atyátok az ördög. Ebből a diagnózisból botrány keletkezett. Meg akarták az igehirdetőt ölni. Ez ma sincs másképp.
Azért van egyházunkban is annyi baj, bűn, betegség, tehetetlenség, mert nem akarunk megtérni, újat kezdeni. Nekünk ne beszéljenek arról, hogy fogságban vagyunk, és soroljuk is azonnal az eredményeket, jó cselekedeteinket. A korabeli főpapok, írástudók, farizeusok elfogadhatatlannak, botrányosnak tartották Jézus isteni tekintélyét, súlyos ítéletét. Kifogásokat kerestek. A megtérni nem akaró ember rendkívül kreatív tud lenni. Ismerjük azt az érzést, amikor vizsgára kellene tanulni, és kitalálunk mindent, csakhogy ne keljen neki állni a munkának: ilyenkor rendezzük a régi iratainkat, elmaradt telefonjainkat, nassolunk, zuhanyozunk. Kompenzálunk.

Isten pedig ma is sötétségből világosságra hív minket. Terméketlen, egoista teologizálásból, üres vallásosságból az ő követésére.
Az ördög ma is bedobja hazug, megtévesztő gyilkos elméleteit.
Ma ez így hangzik: tolerancia, pluralizmus, szünkretizmus, liberalizmus, szabadság, önmegváltás, önmegvalósítás. Érezzük a kénkő szagát?!  Az ördög szépen fogalmaz, kívánatossá teszi portékáját, de amit ad az a halál!

Halld meg sötétben tapogatózó egyház: Jézus az igazi világosság, a világ világossága és aki az övé, nem jár sötétségben. A mellébeszélések, üres vallásos fecsegések, fárasztó, erőtlen prédikációk miatt halálosan szomjas emberek örüljetek: mert, aki szomjazik, mehet Jézushoz inni, és élő víznek folyamai ömlenek majd belőle. Gyilkos indulatokba, elrontott kapcsolatokba, hazugságokba belefáradtak, halljátok Szabadítótok megtérésre hívó szavát: „az igazság megszabadít benneteket! … aki bűnt cselekszik, a bűn (rab)szolgája. A szolga pedig nem marad a házban örökre. Ha tehát a Fiú megszabadít titeket, valóban szabadok lesztek.”

Rabszolga akarsz lenni vagy szabad fiú?
Jézus ma – talán meglepetésszerűen – gyorsított eljárásban, apasági pert indított ügyedben.
Tudod-e, ki az apád?  Tudod-e milyen lélek lakozik benned? (Jn 4)
Ne fogadd el a megszokott ördögi védőbeszédet: „természetesen engem Isten teremtett, szüleim megkereszteltettek, és vallom evangélikus egyházunk tiszta és igaz tanítását és hozzá hűséggel ragaszkodom, és az én lelki atyám is Ábrahám, meg Jákób és az ő 12 fia, meg Pál és Péter az őskeresztyénekkel, meg az előreformátorok és persze a mi Lutherünk, de a pietisták és a felvilágosultak is, meg Albert Schweitzer, Teréz anya (ja, ő nem atya, hanem anya) és Bonhoeffer, Ámen”
Ez nagyon szép, de csak kívülről. A valóságban ki az apád, ki nemzett téged lelkileg, szellemileg; és főleg ki mozgat, mi motivál, mi sugárzik belőled, ismered-e Jézust és legfőképpen követed-e őt?
A mennyei laborban nincs hibaszázalék. A teszt nem téved.

Gyilkos indulat vagy imádat támad benned Jézus és az ő beszéde iránt?
Vigyázz ne öld meg magadban a Megváltót!

Isten halálos, megváltó, újjáteremtő szeretete által újra az ő gyermeke lehetsz!
Kész átvállalni, adoptálni téged.

Lelkipásztor, 2003. augusztus 10.